Medjugorje – Mostar – Kravica

  Utazás különleges szakrális terekben

Vannak utazások, amelyek után fényképekkel térünk haza. Medjugorje örök emlék.

És vannak helyek, ahonnan valami mást is magunkkal hozunk.

Egy érzést.

Egy kérdést.

Egy olyan tapasztalatot, amelyet nehéz pontosan szavakba önteni.

Számomra Mostar, Medjugorje és a Kravica-vízesés ilyen utazás volt. Három egészen különböző hely, mégis mintha ugyanannak az útnak három állomása lenne.

 Mostar – egy város, amely még őrzi a sebeit

Mostar csodálatos.

Fájdalommal teli, de csodálatos.

A háború ütötte sebek lassan gyógyulnak. Az emberek mosolyognak, kedvesek, segítőkészek. A város épül és szépül, miközben még mindig vannak részei, amelyek emlékeztetnek arra, mi történt itt.

Engem leginkább a kettőssége fogott meg.

Hogyan lehet az egyik utcát patyolattisztára seperni, miközben a következő egészen más világot mutat?

Mintha a múlt és a jelen egymás mellett élne.

A hegy tetején pedig ott magasodik a kereszt.

Messziről láthatóan.

Hirdeti, hogy merre van itt az előre.

És innen indultunk tovább Medjugorjéba.

 Medjugorje – mit érez az Ember egy zarándokhelyen?

Aki először jár ezen a különös helyen, könnyen megérezhet valamit, amit nehéz pontosan megfogalmazni.

Látni a sok fájdalmat, amit az emberek magukkal hoznak.

A reményt.

A segítségkérést.

Mintha mindannyian hoznának magukkal valamit, amit valahol végre szeretnének letenni.

 Ady szavai jutnak eszembe

Itt valamiért Ady Endre: Álmom: az Isten című versének sorai jutnak eszembe:

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

Forrás: Ady Endre: Álmom: az Isten – Magyar Elektronikus Könyvtár, OSZK

A vers számomra pontosan azt a belső állapotot idézi meg, amellyel sok ember Medjugorjéba érkezik: terhekkel, kérdésekkel, reménnyel és azzal a vággyal, hogy valami nála nagyobbal találkozzon.

 Medjugorje és a jelenések története

Medjugorje 1981-ben vált világszerte ismertté, amikor helyi fiatalok arról számoltak be, hogy Szűz Mária megjelent nekik. Az események 1981. június 24-én kezdődtek, és a település azóta nemzetközileg ismert zarándokhellyé vált.

A hajdani kis település köré időközben szállodák, éttermek, üzletek és a zarándokokat kiszolgáló infrastruktúra épült.

Nekem talán túlságosan is.

Értem, hogy a rengeteg ide érkező embernek szüksége van szállásra, ételre és ellátásra.

De közben óhatatlanul megszületik bennem a kérdés:

Hol végződik a zarándoklat, és hol kezdődik körülötte az ipar?

A hely ettől még nem veszítette el számomra azt, amiért igazán érdekes.

Mert engem nem elsősorban az épületek érdekeltek.

Hanem maga a TÉR.

 Medjugorje mint szakrális TÉR

Számomra Medjugorje különleges szakrális TÉR.

És ehhez nem feltétlenül kell egy templom padjában ülni.

Leülhetsz egy sziklára.

Elcsendesedhetsz a Kék Keresztnél.

Felmehetsz a Križevac hegyére.

És egyszerűen csak jelen lehetsz.

Körülötted emberek százai teszik ugyanezt.

Van, aki imádkozik.

Van, aki sír.

Van, aki csak ül.

És van, aki talán maga sem tudja pontosan, mit keres.

 Kell-e templom ahhoz, hogy kérj?

Továbbra is azt gondolom, hogy annak, akinek a szívében ott van az alázat és a HIT, nem feltétlenül kell egy intézményhez tartoznia ahhoz, hogy kapcsolatot keressen.

Hozzánk sem kell csatlakoznod.

Amit tőlünk hallasz, vizsgáld meg.

Oszd és szorozd.

Építsd be belőle azt, amit igaznak érzel.

A többit pedig tedd félre.

Járd tovább a saját utadat ébren.

Talán nem az a legfontosabb, hogy valaki megtanítsa neked, pontosan milyen szavakat kell mondanod.

Hanem az, hogy tudd:

mit szeretnél kérni, kitől kéred, és honnan teszed ezt.

 Ima vagy kérés?

Az eredeti írásban nagyon keményen fogalmaztam:

„Az ima a lusta ember ezotériája.”

Ma talán még érdekesebb kérdésként feltenni:

Mi történik akkor, amikor egy megtanult imát mondunk, és mi történik akkor, amikor a saját szavainkkal kérünk?

Van különbség?

Számomra van.

A kéréshez nem feltétlenül kell előre megírt szöveg.

Nem kell cicoma.

Nem kell aranykupolás templom.

Néha elég egy kő.

Egy csendes hely.

És az Ember, aki végre őszintén megfogalmazza, miért érkezett.

De kérni is meg kell tanulni.

Mit kérsz?

Kit kérsz?

Miért kéred?

És mit teszel te azért, amit kérsz?

Talán ez fontosabb, mint az, hogy tökéletesen mondjuk-e a megtanult szavakat.

 A Križevac – út a keresztig

Medjugorje egyik meghatározó helye a Križevac hegye.

A tetején egy nagy fehér kereszt áll.

Az út felfelé önmagában is része az élménynek.

Az ember lép.

Elfárad.

Megáll.

Továbbindul.

Körülötte mások ugyanezt teszik.

Van, akinek könnyű.

Van, akinek minden méter küzdelem.

A zarándokok pedig csak jönnek és jönnek a világ minden pontjáról.

Van, akit támogatva kísérnek.

Van, akit hordszéken visznek felfelé.

Mások egyedül kapaszkodnak a köveken.

És közben van idő gondolkodni.

Mit tettem?

Mit mondtam?

Mit gondoltam?

Miért vagyok itt?

Talán ezért különlegesek az ilyen helyek.

Nem feltétlenül azért, mert kész válaszokat adnak.

Hanem mert olyan állapotba hozhatják az Embert, amelyben végre meghallja a saját kérdéseit.

 Kravica – amikor egyszerűen csak élni kell

És aztán ott van Kravica.

Egészen más világ.

Ha Medjugorje a kérdések és az elcsendesedés helye volt, számomra Kravica az életé.

Dübörgő víz.

A vízesés párája.

Napfény.

Egy pléd.

Kis éttermek.

Emberek a vízparton.

És egyszer csak nem kell megfejteni semmit.

Csak ott lenni.

Talán néha erre is szükségünk van.

Nem újabb válaszokra.

Nem újabb tanításokra.

Hanem arra, hogy letegyük egy időre azt, amit magunkkal cipeltünk.

És éljünk.

 Szakrális terekért nem feltétlenül kell messzire utazni. Érezni a teret Medjugorje hegyein különleges pillanat.

Medjugorje különleges élmény volt számomra.

De van valami, amit fontos hozzátennem.

Nem kell Bosznia-Hercegovináig utaznod ahhoz, hogy különleges TÉR-rel találkozz.

Magyarországon is vannak olyan helyek, amelyek számunkra egészen más érzetet hordoznak.

Nem feltétlenül azok, amelyek köré turisztikai látványosságot építettek.

Nem feltétlenül azok, amelyekről minden útikönyv ír.

Vannak csendesebb helyek.

Olyanok, amelyekhez közeledve egyszer csak megváltozik benned valami.

Megállsz.

Elcsendesedsz.

Figyelni kezdesz.

 Mitől válik egy hely szakrális térré? Mitől lesz Medjugorje különleges?

Attól, hogy valaki annak nevezte?

Attól, hogy templom épült rá?

Attól, hogy évszázadokon keresztül emberek jártak oda?

Vagy létezhet a helynek olyan tulajdonsága is, amelyet az Ember érzékelni képes?

Ez már a Magyar Szakrális Anatómia egyik érdekes kérdése.

Talán Medjugorje története sem ott ér véget, amikor lejövünk a hegyről.

Hanem akkor kezd igazán érdekessé válni, amikor hazatérve körülnézünk.

Milyen TEREK vesznek körül bennünket itthon?

Melyek azok a helyek, amelyek mellett eddig úgy mentünk el, hogy észre sem vettük őket?

És vajon mi változik meg, amikor nemcsak nézzük a körülöttünk lévő világot, hanem elkezdjük érzékelni is?

Vannak helyeink, ahol, már ahogy közeledsz felé, borsódzik a bőröd és a sírás kerülget. Igen… Tudj különbséget tenni a jó és a rossz TÉR között.