Fekete báránynak lenni dicsőség

Ugye téged is csúfoltak már?

Nem értettek.

Kilöktek maguk közül.

Elhitették veled, hogy rossz vagy. Hogy nem viszed semmire. Hogy úgysem lesz pénzed. Hogy csődöt mondasz a vállalkozásodban. Hogy nem jól végzed a munkádat. Hogy rossz anya vagy, rossz apa vagy. Hogy a kezed alól nem kerül ki semmi értelmes.

Talán annyiszor hallottad valamelyiket, hogy egy idő után már nem is tudtad:

ezt valóban te gondolod magadról, vagy valaki más mondatát hordozod magadban?

A fekete bárány kifejezést általában arra az emberre használjuk, aki kilóg egy családból, közösségből vagy megszokott rendszerből. Arra, aki másként gondolkodik, másként él, kérdez, ellenkezik, vagy egyszerűen nem fér bele abba a szerepbe, amelyet mások kijelöltek számára.

Pedig lehet, hogy fekete báránynak lenni nem szégyen.

Lehet, hogy néha éppen ellenkezőleg.

Fekete báránynak lenni dicsőség.

Mit jelent fekete báránynak lenni?

A fekete bárány nem feltétlenül jobb a többieknél.

És nem feltétlenül rosszabb.

Egyszerűen más.

Sok családban, munkahelyen vagy közösségben azonban már önmagában ez is elég lehet ahhoz, hogy valakit nehezen fogadjanak el.

Aki kérdez.

Aki kimondja, hogy valami nincs rendben.

Aki nem hajlandó úgy tenni, mintha minden jó volna.

Aki más utat választ.

Aki nemet mond arra, amire előtte mindenki igent mondott.

Könnyen megkapja:

„Mindig veled van baj.”

Pedig néha érdemes megfordítani a kérdést:

biztosan azzal van baj, aki kilóg a rendszerből – vagy esetleg magával a rendszerrel is érdemes foglalkozni?

Mások ítélete nem feltétlenül a te igazságod

Az ember különös lény.

Ha egy mondatot elég sokszor hallunk, idővel hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mintha tény lenne.

„Nem vagy elég jó.”

„Úgysem sikerül.”

„Túl érzékeny vagy.”

„Mindig mindent elrontasz.”

„Nem lesz belőled semmi.”

Először valaki más mondja.

Később már te mondod saját magadnak.

És egyszer csak eltűnik a határ a kettő között.

Ezért fontos időnként megkérdezni:

Ki mondta ezt rólam először?

Mi alapján mondta?

Van saját tapasztalatom arra, hogy ez valóban igaz?

Vagy csak olyan régóta hordozom ezt a mondatot, hogy már a sajátomnak érzem? Mennyire azonosultam mások látásmódjával saját magamról? 

A Hunsacra és a szakrális radiesztézia szemléletében fontos számunkra, hogy az ember ne mondjon le a saját kérdéseiről.

Ne csak azt kérdezd meg, mit gondolnak rólad mások.

Időnként azt is:

te mit tapasztalsz önmagadról? Kivé lettél, pedig kivé válhattál volna?

Nem kell átvenned azt, amit más rád tesz

Ha valaki megaláz, folyamatosan kritizál, leértékel vagy megpróbálja elhitetni veled, hogy értéktelen vagy, annak a viselkedése elsősorban róla mond el valamit.

Attól még természetesen fájhat.

A bántás valódi.

A megszégyenítés valódi.

A mondatoknak következményük lehet.

De egy másik ember viselkedése nem határozza meg automatikusan azt, hogy ki vagy.

Ez az egyik legnehezebb különbségtétel.

Mert van, amit valóban érdemes meghallanunk másoktól.

Lehet, hogy hibáztunk.

Lehet, hogy változtatnunk kell.

Lehet, hogy valaki jogosan mutat rá valamire.

De egészen más az építő visszajelzés és az, amikor valaki folyamatosan leépíti az önmagadról alkotott képedet.

Ezért nem az a kérdés, hogy:

„Mit mondanak rólam?”

Hanem:

„Igaz-e?”

Az igazságodat is vizsgáld meg

Nem az a cél, hogy minden kritikát visszautasítsunk.

Az sem lenne szabadság.

Az csak a másik véglet.

Sokkal érdekesebb megtanulni különbséget tenni.

Ha valaki állít rólad valamit:

figyeld meg,

gondold végig,

keress saját tapasztalatot,

és tedd próbára.

Ez ugyanaz az alapelv, amelyről a Hunsacra más területein is beszélünk:

ne higgy el valamit pusztán azért, mert valaki nagy meggyőződéssel mondja.

De ne is utasítsd el automatikusan.

Vizsgáld meg.

Ez nemcsak a szakrális ismeretekre igaz.

Önmagunkkal kapcsolatban talán még fontosabb.

Mi történik, amikor a bántás tovább él benned?

Van egy különös pont, amikor az, aki valaha bántott, már nincs is jelen.

Mégis hallod.

Nem fizikailag.

Hanem a saját gondolataid között.

„Nem vagy elég jó.”

„Ezt úgysem tudod megcsinálni.”

„Mit képzelsz magadról?”

És talán éppen ez az egyik legfontosabb pillanat.

Mert itt már nem az a kérdés, mit mondott ő.

Hanem az:

akarod-e tovább mondani magadnak?

Más ember ítéletét nem muszáj életfogytig őrizned.

Megvizsgálhatod.

Visszaadhatod.

És kialakíthatod helyette azt a képet önmagadról, amelyet a saját tapasztalataid támasztanak alá.

Nem kell ugyanolyanná válnod, mint aki bántott

Van egy másik csapda is.

Ha valakit sokáig bántanak, könnyen megszületik benne a vágy:

„Majd egyszer megmutatom.”

Ez érthető.

De ha egész életünket arra építjük, hogy bebizonyítsuk valakinek, hogy tévedett, akkor még mindig hozzá igazítjuk az életünket.

Csak éppen ellenkező előjellel.

Talán a valódi szabadság nem az, amikor végre legyőzzük azt, aki bántott.

Hanem amikor már nem ő határozza meg, merre megyünk tovább.

Nem kell gyűlölnöd.

Nem kell bosszút állnod.

És megbocsátanod sem kell parancsszóra.

Elég lehet az is, ha egyszer csak felismered:

az ő története nem az én történetem.

A harmónia nem azt jelenti, hogy minden tökéletes

A kertemben virágzik a Madonna-liliom.

Amikor kinyílik, mély, édes illata szinte az egész kertet betölti.

Közben ugyanabban a kertben vannak elszáradt levelek.

Gazok.

Szúrós ágak.

Olyan növények is, amelyek oda kerültek, ahová nem hívtam őket.

Mégis, amikor az ember ránéz az egészre, valahogy egyben van.

Harmónia.

Talán velünk is valami ilyesmi történik.

Nem attól lesz harmonikus az életünk, hogy soha nem találkozunk nehéz emberekkel.

Nem attól, hogy soha nem sérülünk.

Nem attól, hogy mindenki szeret.

Hanem attól is, hogy idővel megtanuljuk:

mi tartozik hozzánk – és mi nem.

Mit viszünk tovább.

Mit teszünk le.

Minek adunk helyet.

És minek mondunk végre nemet.

A fekete bárány nem feltétlenül elveszett

Talán éppen ő az, aki először veszi észre, hogy valami nem működik.

Ő kérdez rá.

Ő fordul másik irányba.

Ő mondja ki azt, amit mások inkább nem mondanak ki.

Nem minden különállás bölcsesség.

Nem minden lázadás igaz.

És attól sem válik valaki értékesebbé, hogy szembemegy mindenkivel.

De ugyanígy:

attól sem válik valami igazzá, hogy mindenki ugyanazt gondolja.

Ezért, ha fekete báránynak neveztek:

ne csinálj belőle se szégyent, se koronát.

Vizsgáld meg inkább:

miért kerültél kívülre?

Azért, mert ártottál?

Azért, mert hibáztál?

Vagy azért, mert valamiben nem voltál hajlandó ugyanazt mondani, amit mindenki más?

Ez már érdekesebb kérdés.

Talán nem veled van baj

Lehet, hogy egy részén változtatnod kell.

Lehet, hogy lesz, amit fájdalmas lesz felismerni.

De az is lehet, hogy hosszú időn keresztül olyan dolgokat cipeltél magadról, amelyek soha nem voltak a tieid.

Valaki más félelmét.

Valaki más dühét.

Valaki más elvárását.

Valaki más ítéletét.

Ezeket nem kötelező örökké hordani.

A Magyar Szakrális Anatómia és a radiesztézia tanfolyamokon is fontosnak tartjuk az önálló megfigyelést és megtapasztalást: ne azért fogadj el valamit, mert valaki kijelentette.

Kérdezz.

Vizsgáld meg.

Tapasztald meg.

És utána dönts.

Önmagadról is.

Talán ma csak ennyit érdemes magaddal vinni:

Attól, hogy valaki fekete báránynak nevezett, még nem biztos, hogy eltévedtél.

Lehet, hogy egyszerűen a saját utadat kerested.

És néha ehhez valóban ki kell lépni a nyájból.