Skip to main content

Hogyan tudod megvédeni magad a jelenlegi földi körülmények között olyan dolgoktól amelyek nem láthatóak?

 

Nem azért nem látható mert nincs, azért nem látható, mert akkor könnyebb az út a célig.

 

Kedves Barátunk!

Itt a vége a nyárnak. Jön az imádott ősz az életünkbe.

Lesznek hosszú hűvös esték. Jó ilyenkor beburkolózni a takaróba esténként és egy bögre forró teával a kézben csodálni az ezer arcú tájat, majd bevonulni a kis kályha nyújtotta menedékbe. Összebújni azzal akit szeretünk…..

Tudjátok, hogy a homoszexualitásnak is szakrális okai vannak?

 

Azt mondták neked, hogy genetikus, meg hogy szülői minta? Ez talán még elfogadható is lenne, de akkor miért lesz ez teljesen általános manapság?

Miért lesznek egyre többen és többen azok, akik a saját nemükhöz vonzódnak? Nem az elítélés hangján kérdezzük.

Azért kérdezzük ezt meg, mert a világ nagyon nem jó felé halad, tehát, ha egyre több ember lesz, aki a saját nemével köt házasságot, akkor ki is fogja megszülni a jövőt? A jövő gyermekeit? A reménységünket a jobb világra? KI?

Talán a következő bejegyzésünk a mesterséges fogantatásról fog szólni, mert ne legyen kétségünk. Már ezen a területen is feltalálták a megoldást a még irányíthatóbb fajta szelektált emberiség előállítására.

Minden gyermek egy pillantás a lehetséges jövőbe. Ezért kell oktatni őt és félteni. Manapság, ha szétnézel azt látod, hogy az oktatás, az egészségügy tönkretétele a cél. Ezután, pedig már csak mellékesen az a cél, hogy már ne is nagyon szaporodjunk, mert hát úgyis sokan vagyunk…

Jelenleg épp Kanadában téma és gyakorlat az orvosi segítség nyújtás a halálban. (MA1ID)

 

A másik sarkalatos terület az asszisztált fogantatás. Nem is tudjuk mi átlag emberek, hogy hány területen épült már be a gondolkodásunkba az eugenika. Például amikor látsz egy fogyatékkal élő embert és szánalmas pillantásokat vetsz rá. Ezt tanultad az iskolában, így nőttél fel. Látod mennyi minden rossz mintát hozol magaddal? Ugyanez a rossz minta hat majd rá is a gyermekedre, akit ugyan anya szült és apa nemzett, de ebben a mostani világban nő fel. (Szülő 1 és Szülő 2. Nem akarunk megbántani senkit sem.)

Az emberi fehér faj elveszíti a dominanciáját a jövőben. Talán ezért lehet a Netflixen látni a Sarolta királyné című filmet, ami erősen vicces, mert színes bőrű színészek játszanak benne európai uralkodói, arisztokrata karaktereket jelenítenek meg…. pont abban a képzeletbeli idősávokban, amikor a zsidó emberpiacokon színes bőrű embereket árultak fehér emberek számára. Mintha egy párhuzamos történelmet akarnának felállítani ezzel.

Nehéz témát érintünk meg, az eugenikát. Hitler is sikeresen alkalmazta,  most is számos követője van. Többek között Bill Gates, aki mint tudjuk annyira az emberek barátja, hogy már évtizeddel ezelőtt arról beszélt ha sikeresek lesznek az oltásokkal… nem is folytatom. Az emberek megváltoztatása a cél.

Az emberek szelektálása a cél. Mire és kik szelektálnak Téged? Kezdj el gondolkodni kérlek.

 

A következő évek, nem az emberi faj megóvásáról fognak szólni, a következő évek – mint azt 2019 után már volt alkalmunk megtapasztalni- az eugenetika elképzelései szerinti képzelt jövő megvalósítása.

Kritikus pillanatban vagyunk. Ne ők döntsék már el, hogy ki élhet ezen a csodálatos Földön! Ne ők döntsék el, hogyan éljünk, vagy maradjunk meg élve, vagy legyünk halottak. Akkor már csak papírdobozokat kell gyártani eleget, amiben gyorsan el lehet tüntetni a holtesteket.

Az a minimum, hogy beleköpünk a levesükbe. Döntsük el mi a sorsunkat. Szerelem idején azt válasszuk, akit szakrális beavatkozás nélkül is választanánk.

Szerezz ismereteket, hogy szakrálisan ne tudjanak meggyalázni naponta sokszor, amelynek következtében akár még a nemi polaritásodat is elveszítheted!

 

Így őrizzük meg az országunkat, a nemzetünket a jövőben. Magyarország nem volt, hanem lesz!
(Ezt Széchenyi István mondta.)

 

Nézzétek meg ezeket a párokat! Nem kétséges, hogy szeretik egymást. Semmi sem kétséges, csak egy: vajon ez természetes dolog? Ebből a házasságból olyan gyermekek születnek, akik tovább viszik majd őseik hagyományait, örömeit, történelmüket? A nemzetük jövőjét?

https://www.facebook.com/100055374946118/videos/1048631919460688

Megköttettek az első meleg élettársi kapcsolatok Rómában

Provokálni is joguk van? Talán azért, hogy minél nagyobb legyen a káosz? Talán azért, mert nem a harmónia a cél, hanem a nemzeti értékek, mint például a család meggyalázása.

Melegek Magyarországa | 24.hu

Egy kommentár a fenti video alatt:

„Ott kezdeném, hogy transzszexuális vagyok… Érdekes dolog ez… Sosem vágytam arra, hogy vadidegen emberek elfogadjanak. Pedig végülis a pride is eköré épül(ne). Az elfogadásra. Csak valahogy pont az ellenkezőjét váltja ki az emberekből. Nem értem minek kell minden évben még jobban megbotránkoztatni az embereket. Fölösleges maga a felvonulás. Ennyi erővel vonulhatnánk azért is mert rövid a hajunk, vagy azért, mert kék a szemünk. Ébredjetek már fel! Ezzel így nem értek el semmit. Ha igazán el akartok érni valamit legyetek személyesek. Menjetek a „nagy” görbeorrúakhoz pitizni, hogy lécci lécci hadd házasodjunk meg…”

 

Gyere el a parádi 3-as gyakorló tanfolyamra (2023. 09. 23.) amennyiben módodban áll és végeztél Magyar Szakrális Anatómia 3-as tanfolyamot. Gondolkodjunk együtt, tedd fel a kérdéseidet, keressük meg a választ együtt az élet adta jelenlegi kérdésekre. A genderizmus csak egy szelete a meggyalázásunknak.

Ez a program 1 napos lesz. A nap második részében pedig új ismereteket kapsz, amely segítségével még hatékonyabban tudod magad, családodat megvédeni  szakrálisan a mindennapokban.

 

Tanfolyamra jelentkezni itt tudsz

Translate »