BEHÍVÓ TISZAKÉCSKE 3-ASRA
(Nem csak 3-as szintet végzetteknek tartalmaz információt!)
Kedves Barátaim!
Lassan „Jónapot !” – helyett „Jóháborút !”-tal köszönünk, itt vannak a választások, nyugaton érezhető ahogyan egy kiterjedt belső polgárháború versenyez a III. Világháború kitörésével.
Senki ne gondolja, hogy a vezetőink saját maguktól bolondultak meg, minden tömegmozgást nagyon komoly – számunkra érzékelhető – szakrális tényezők és a mögöttük álló, bennünket a Földdel együtt használó tudatformák irányítanak.
Csak emlékeztetlek Benneteket, hogy Trianont sem fegyverrel kényszerítették ránk, akkor is fegyvertelen volt a Kárpát-haza népe a nemzetközi – sötét oldal által irányított többek közt – szabadkőműves hordák praktikáival szemben!
Az „Anasztázia” könyvekben is írják, hogy a Földet mindig is un. „kollektív képalkotással” irányították. Ez azt jelenti, hogy egyszerre több ember (általában Ők titkos társaságok tagjai, pl. az USA-ban a Koponyák és Csontok, Illuminati stb.) ugyanannak a történésnek az elképzelés képeit vizualizálva beküldik azt egy ország, egy nép, két háborúskodó ország stb. életterébe (akár sűrű fejbólogatások közepette) és onnantól ez fogja irányítani a jövő történéseit, pl. a kazár és az iszlám migrációt, Trianont, a választások eredményét stb.
Erről már Toth is írt „Az Atlantiszi Toth Smaragdtáblái” című könyv 56. oldalán, ekképpen;
„Hosszú ideig figyeltem tudományuk. Láttam miként építenek éterből aranyló gigászi városokat. Alakítva az elsődleges anyagból, minden anyag alapjából, az éter messze lendült. …Elméjükben csak egy KÉP (kiemelés tőlem) lebegett, és gyorsan, teremtve növekedett.”
Választások előtt állunk. Romániában hallottam, hogy a román ortodox papság – más titkos társaságok mellett – keményen dolgozik azért, hogy a magyar aspiránsok veszítsenek. Egyik magyar versenyzőt figyelmeztették erre, és azt javasolták, hogy minden nap vegye fel fordítva az alsóneműjét, mert az védelmet biztosít ez ellen.
Nos kedves anyaországbeli aspiránsok! Mielőtt letolnátok az alsógatyát, hogy abba fordítva ugorjatok bele, mondanék valamit!
Nem csupán kívülálló fekete mágia okozhatja a sikertelenséget, hanem még legalább 2 tényező:
- Az egyik az az előző életek értékrend sértései, melyek ott vannak bennünk (bennnetek is) a láthatatlan szakrális anatómiánkban, és amelyről sajnos csak az általam tartott tanfolyamokon szerezhetsz ismereteket.
- A másik pedig az, hogy tele vagytok ezéleti szakrális Büntetésekkel, melyek az öncélú, sokszor anyagi előnyök felhalmozásáért folyó – magyar-, és emberiség ellenes – elvtelen döntéseitek következménye!
Addig nem leszel jobban, amíg ezzel szembe nem tudsz nézni!
Üzenem a jótevőmnek is, hogy ez az oka annak, hogy az orvostudomány minden igyekezete ellenére, napról napra nem érzi jól magát, mert a jelen állás szerinti 6 Büntetése páncélként zárja be a biológiáját!
A jók mellett a 6-ból magam is tudnék neki 1-2 rossz döntését megnevezni.
Van egy bátor ember Raffai Ernő, aki néven nevezte a hazai szabadkőműves páholyokat, mondván, hogy kifejezetten nemzet-ellenesek is újra megjelentek Magyarországon (is) a „gengszterváltást” követően.
A szakrális tanfolyam ismeretei és azok napi szintű használata abban segítenek, hogy ne tudjanak téged megbetegíteni, de pl. abban is, hogy megnézd a vezetőinket, vajon Ők mennyire méltóak arra, hogy bennünket vezessenek, és azt is megnézheted, hogy vajon az eddigi döntéseik mennyire feleltek meg az egész Létrendszert összetartó Szakrális Értékrendnek, azaz pl. hogy vannak-e ezéleti Büntetéseik! Ha ezeket megnéznéd, akkor talán könnyebben tudnád kiválasztani, hogy az elkövetkező választások során a szavazatoddal kiket támogassál.
Ha végre felismernéd, hogy nem test/lélek/szellem vagy, hanem TUDAT, akkor messze vezetnének azok a lehetőségek, amikor a kitudja kihez imádkozás, a szeretet eregetés helyett, a Valóság magasabb szintjein vizsgálnád meg – és főleg minősítenéd – a szándékokat, az elképzeléseket, azok végrehajtó rendszereit és azok értékeléséhez igazodva használnád a szakrális hozzáféréseid legnagyobbikát, A SZAVADAT!
A SZÓ ugyanis a létrendszer kovásza, addig terjed, amíg a Te személyes Világképed és benne az a felismerés, hogy Te ki is vagy valójában!
A tanfolyamon elmondjuk a mi világkép-modellünket, nem kell azt sem elfogadni, mint ahogyan másokét sem, de arról tudunk beszámolni, hogy erre támaszkodva egyre több embernek változott meg az életminősége, ami ugye azt jelenti, hogy egyre jobban érzik magukat a bőrükben.
Te vajon hogy érzed magadat a bőrödben? Vajon mindent képes pótolni az általad birtokolt tárgyi világ, merthogy az csupán az életszínvonalad!
Ébredj fel végre, döbbenj rá, hogy itt ezen a Földön minden hazugság, neked pedig éppen az a dolgod, hogy erre minél előbb rájöjjél és cselekedj!
„Segíts magadon az Isten is megsegít!” Ugye ez jutott az eszedbe, amikor az orvosod közölte a diagnózist? Nem?!
Hát akkor rajta! Várunk szeretettel!
Jelentkezni itt tudsz a tanfolyamra: https://hunsacra.hu/jelentkezes/