Skip to main content

Erdély, Erdélyben van!!!

Van, akinek csak egy föld. Van, kinek a szíve ott dobog. Még akkor is ott dobog, ha Erdély-Tündérországtól ezer kilométerre, vagy akár a Föld másik pontján él.
Elmondhatatlan a frissen sült pityókás kenyér illata, a nyári legelők harmata, ahogy a lábszáramhoz ér. Becsukott szememmel érzem a kis kályha füstjét a gyergyói réten a csípős hidegben, hallom a szán érkezésének csilingelő hangját. Rettegtem már medvétől, pedig csak a szomszéd bácsi köményes pálinkájától kellett volna igazán félni.
Álltam büszkén és megrendülve a Madéfalvi veszedelem ágyútüzének helyén a kis csíkrákosi kápolnánál. Büszkeséget éreztem, igen. Ők mertek ellenállni a szélnek. Merték azt mondani: nem adok több katonát neked, labanc! Harcolj, ha harcolni akarsz, de nélkülem.
Ilyenek ŐK! Büszkék! Bátrak ha kell bátor ember a gátra. Több ezer év történelme bizonyítja ezt.
Egy biztos, egy székelytől bármikor megkérdezheted, hogy van-e esetleg egy kése? Ahol bicska van, ott szalonna is van. Ahol szalonna van, ott mindig találsz menedéket. Meleg ágyat, ha fáradt vagy, és pár őszinte szót. Igen. Nincs még egy nép, aki olyan cifrán tudna káromkodni, mint egy székely. Belegondoltál már abba, hogy a csudába tudtak egyáltalán fennmaradni ott, ahol ólálkodnak körülöttük folyton fölös adminisztrációval, korrupcióval,  ortodox pópákkal, és még Isten sem tudja, mennyi baj húzza őket folyton… Kapaszkodnak Istenbe, a hitükbe, mert másként már régen lehetne itt magyarul beszélni? Keresztények mióta világ a világ. Várakat építettek és alagútrendszereket. Ott van a ” Pogány vár” meg lehet nézni.
Mégis itt élnek eme megszentelt földön, és vidámság van időnként nagy, mert keseregni ráérnek otthon is a magányukban. Megadják a tiszteletet az élőknek és megadják a holtaknak! Székelyföldön még van virrasztás ha elmegy erről a világról egy ember, és a születés és az esküvő maga az öröm ünnepe. Ilyenkor betoppanni bárhová és bármikor kulináris élvezet. Előkerül féltett kincs is, melyet még a Ótata rakott el a padlásra, és bizony körte volt régen még gyümölcs korában.
Életemben nem nevettem nagyobbakat, mint amikor a 3 székely legény egy este székely viccekkel szórakoztatott bennünket. Szó szerint az életemért könyörögtem, mert a nevetéstől már szinte fájtak az izmaim. Nevetnek, pedig hajjj de sok a bánat.
Most Te is tehetsz értük, tegyél meg akármit, bármit, csak ne egy “romány” mondja meg, merről fúj a szél. Merre és hol temették el a hősi halottjaikat az Úz völgyi katonai temetőben. Ott ahol a székelyek kart karba öltve, imát mormolva védték a magyarok becsületét holtukban a román futball huligánok ellen.  Ne lehessen sírhantokat más nevekre „keresztelni” soha, soha többé! Oly sok gyalázatos történet van még…és oly sok felemelő történelmi tény!

Emeld fel a szavad értük. Kérlek, küldd el külföldön élő ismerőseidnek ezt a petíciót és kérd meg őket, hogy osszák meg minél többen és írják alá. Fontos! Nagyon fontos hogy már csak kevés időnk van rá!
Alá lehet írni úgy is, hogyha tudod a személyi igazolvány számát az idős rokonodnak. Kérlek, segíts rajtuk, hogy aztán ők segíthessenek rajtad, amikor az erdélyi csodát szemléled turistaként Erdély-csodaországban és bármilyen gondod van. Cserélnek neked kereket az autódon, az árokparton, kihúznak lovaskocsival, ha beragadtál, viszik el és hozzák vissza az elromlott örök használhatatlanná vált autódat készen és csodálatosan dorombolva, mentenek meg a megfagyástól és taszigálnak be a kicsiny konyhába a kályha mellé az üvöltő szélben. Adják oda az utolsó falatnyi puliszkát ordával – mert ünnep van – megérkeztél szerény hajlékukba. Az ember szíve elolvad, amikor a kicsiny gyermekek a kedvenc pici kutyájukkal a kordéban utazva köszönik meg azt a kis csekélységet, amit a kezükbe adsz.
Egyszer egy fázós alkonyatban baktattunk egy hideg havas fennsíkon. Halkan szólt a szó. Nem tudtunk már a hidegtől és a széltől beszélgetni. Megjelent Béla bácsi a szekerével és a Csinos nevű lovával. Amikor az autónkhoz értünk végre együtt vele fázósan a kocsin, adtunk neki egy üveg bort.
Kérges kemény munkához szokott kezével forgatta, majd ennyit mondott:
„Nem vagyok én erre érdemes.”
“Gyüjjenek be hozzánk a hajlékba ne vigyék el az álmunk’!”
Egy régi kedves történet jut eszembe:
Nem mondom ad némi adrenalin löketet, amikor az erdélyi lankás legelőn megjelenik két pásztorkutya. Szalad elénk. Szemében látjuk, arra van kitalálva, hogy akár a derekunknál fogva elszaladjon velünk az erdő aljába. Ekkor megjelenik egy kecske, majd jön a pásztor. Botjára dőlve annyit mond:
„Nem maga volt az az embör, akinek egy egész nyáron faragtam egy pásztorbotot?”
„Én volnék! Volt a válasz rá, hoztam helyette egy jó üveg egri bort magának.”
Tegyél most meg ezekért az emberekért valamit így az utolsó pillanatban. Segíts! Pereskedtek 6 évig, hogy el tudják indítani ezt a petíciót, most ne hagyjuk őket cserben!
Küldd el külföldön élő ismerőseidnek és írják alá! Tedd meg kérlek!
Mindenkit ölelünk szeretettel

A petíció:

https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative