A beszédfejlődés késésének szakrális anatómiai okai a gyermekeknél és a felnőtteknél.
Érzékelés szakrális radiesztézia segítségével.
Bizonyára van olyan gyermek, vagy felnőtt a családodban, vagy az iskolában ahol dolgozol, a baráti körödben, aki még nem beszél, dadog.
Találkozni anyákkal a játszótéren, akik fordítóként üzemelnek megkésett beszédfejlődésű gyermekük mellett. Érdekes módon ők értik a gyermekük kommunikációját.
A beszédfejlődésnek a fázisai mutatják mennyire akkut egy-egy probléma. A beszédprodukciója a gyermeknek olyan mértékű hiányt mutat, amely minden szülő szívét összeszorítja. Az aggodalom kiül az arcokra, szinte tapintható egy családban, ahol ilyen gondok vannak a gyermek beszédfejlődésével.
Egy példa:
A 14 éves lánygyermek. Végzős egy iskolában. A ballagása előtt egy tanára kért tőlünk segítséget szeretett tanítványa számára. Ajánlottuk, hogy Virág szülei hívjanak fel, és ha felhív segítünk. Eltelt pár nap. Cseng a telefon. Anyuka kissé félénken érdeklődött, hogy mi is az amit mi csinálunk? Elmondtam. Segítek amennyiben megkér. Elmondta, hogy 8 év alatt egy szót sem beszélt társaival, tanáraival, családtagjaival. Szinte némaságban tölti az idejét. Pár órát foglalkoztunk vele szakrálisan.
Megkerestük az összes káros szakrális okát a mutizmusnak Virág szakrális lényében, személyes életterében, iskolájának terében.
Tettük mindezt egy fotó alapján. Nem kell hozzá konzultáció, semmi hagyományos terápia.
Pusztán a szakrális anatómia ismeretek segítségével feltérképezhető a probléma a szakrális radiesztézia használatával.
Amit tudtunk megtettünk érte. Kértünk neki. Kértünk neki Ég-i segítséget.
Eltelt pár nap. Telefonált Virág anyukája. Képzeljük el, hogy Virág beszélgetett a hétvégén. Vendégségbe voltak hivatalosak családostól és ott találkozott számára teljesen idegen emberekkel. Velük kommunikált a gyermekük, akit még nem is hallottak beszélni!!!
Elmondtam neki, hogy jöjjön el egy 1 napos tanfolyamra, megmondtuk, hogy mit kellene figyelni. Elmondtuk, hogy amint a gyermek újra elhallgat azonnal be kellene avatkozni újra szakrálisan- gondolatokkal, szavakkal és a tőlünk kapott hozzáférésekkel, valamint az ismeretekkel amit elé tárunk.
Ígérte, hogy feltétlenül jön majd, mert ami történt az hihetetlen változás.
Egy dolgot viszont nem mondott. Be is íratták egy katolikus iskolába, majd az segít rajta……. azóta Virág újra hallgat.
Aki nem ismeri a szakrális tisztaság fogalmát, vagy hívei egy-egy sátáni egyháznak, azok képtelenek beépíteni a tudás és megismerés és a megoldás vágyát az életükbe. Még akkor sem, ha a gyermekét szenvedni látja. Elfogadja a szenvedését, mert ezt plántálják bele a személyes életének elképzelésébe. A földi lét szenvedés, de majd a mennyországban feloldozást kap a bűneiért. A gyermeke pedig hallgat. Nem lesz belőle olyan felnőtt, aki kacag és harmóniában tölti földi életét, pedig a megoldás a kezében volt, csak a szemléletén kellett volna változtatnia.
A beszédjavító intézmények sok-sok foglalkozással, sok-sok munkaórával gigantikus küzdelmet folytatnak a gyermekekért. Sajnos ezek a szakemberek semmit sem tudnak arról, hogy minden folyamat először szakrális szinteken indul el. A szakrális anatómia alapjainak elsajátítása nélkül csak nagyon nagy türelemmel és sok-sok évnyi munkával lehet javítani a gyerekek állapotán, ha lehet.
Amint valaki, vagy valami beavatkozott károsan a gyermek szakrális anatómiájába, azonnal megjelennek a tünetek:
- beszédmegértés hiánya
- gyermekkori beszédészlelési és beszédmegértési zavarok
- kommunikációs zavar
- megkésett akadályozott beszédfejlődés
- diszlexia
- diszgráfia
- diszkalkulia
- rossz nyelvi készségek
- akadályozott beszédfejlődés
- fejlődési diszfázia
- beszédzavar
- artikulációs zavar
- figyelemhiányos hiperaktivitás (cerebralis parézis)
- kommunikációs zavar
- dadogás
- pöszeség
- mutizmus
- szelektív mutizmus
Tanfolyamokra itt tudsz jelentkezni, amennyiben Te valóban változtatnál gyermeked állapotán. Amennyiben nincs rá elegendő pénzed a tanfolyamra, segítünk és tanítunk ingyen.
Amennyiben ezzel az írással megtaláljuk azt a pár szülőt, gyermeket, akinek a füle képes meghallani a szót…. akkor már megérte. Már van jó néhány gyermek aki megmenekült.