Van egy kicsiny falucska, vagyis kettő. Csinód és Egerszék.
Elbújnak fenn a hegyen. Elmondhatatlan a szépsége itt a tájnak. Elmondhatatlan a szakrális kincs, melyet rejtenek. Aki egyszer is erre a földre teszi a lábát örökre függőségbe kerül vele. Megértjük Balázsékat. Azóta felépítették a csodálatos kis kápolnát. A kápolna és a táj együtt bizsergető és szép emlék számunkra. Figyelni a bocikat, a lovakat, a kutyákat, akik ránk is vigyáznak minden percben. Éjjel a küszöbön alvó szőnyegekké válnak, nappal még a lovaskocsi sem tudja őket leelőzni. Mi is őrizetesek lettünk, mint a Vuk című rajzfilmben a részeg libák. Kell a figyelem, mert a medve itt tényleg a kertek alatt jár naponta. Volt rá eset, hogy megkötötték a faluban egy háznál a kutyájukat – mert éppen rosszalkodott kicsit – és a láncról vitte el szegény kutyust a medve.
Jó csak úgy leülni ide – bárhová- és csak LENNI. Nincs itt semmi. Itt csak LENNI lehet. Házi pityókás kenyeret lehet enni, szalonna mindig akad, zöldség féle nem nagyon terem meg a hegyi klíma miatt, azt hozzál magaddal. Forrás mindenhol van. Fa is akad.
Aztán pedig vegyél egy mély levegőt és Tiéd lesz az igazi kincs. Szabad leszel és megérzed mennyien is szeretnek téged. Amikor tisztul a tüdőd, tisztul a fejed… rájössz milyen értéked van. Nem érzed magad szeretve, pedig ott van sok ember, és ismeretlen Ég-i jelenlétek szeretete benned. Gondolj csak bele… érezted időnként mennyire csak a véletlenen múlt hogy megúsztál egy katasztrófát. Mennyi állatod – kutyád, macskád- volt akinek a tekintetében ott volt minden nap a feléd irányuló szeretet. Ott lesznek a pillanatok amikor sírva fakadtál mikor a gyermeked először lépett kettőt, amikor először nézett a szemedbe és mondta: szeretlek.
Amikor a mocsárban dagonyázol a civilizációban, naponta küzdesz azért hogy egy „jó” autód legyen, azért hogy az autódnak legyen kereke, biztosítása, metál fénye, stb… hogy itt bizony egy jó fejsze vagy „druzsba” nagyobb érték mint egy Maserati.
Meglátogatod majd a temetőt, mely a völgy végében található. Elszomorodsz kicsit a történelem meghamisításán, valamint az ősi gyökereink sárba tiprásán. Aztán szépen lassan rájössz végre, hogy csak azt akarják ilyen rútul eltiporni, akiktől reszketnek, rettentően félnek minden percben. Eltiporják itt a természetet is. Rájössz, hogy a pusztítás már visszafordíthatatlan- erről majd még írunk nektek- de ami még érintetlen, az fogva tartja majd a szíved örökre.
Magyarnak lenni nem „csak” egy állapot. Ez kegyelem! Rájössz, hogy magyarul írni, magyarul beszélni, magyarul érezni határtalan és felfoghatatlan kincs.