Skip to main content

Szándékos az írásmódunk. Kisbetű. Igen kisbetű.

 

Dolgozd fel miért?

 

Amikor a katolikus egyház templomában, az összes egyházi tárgy közvetlen közelében két leszbikus élteti a leszbikus szerelmet, azért ez elég ütős történet. Korábban a pápát már hallottuk, sőt láttuk is megnyilatkozni ez ügyben. Talán nem véletlen, hogy a katolikus egyház imáiban is folyton az Úrhoz, a Szentlélek Istenhez imádkoznak. Valóban jó ez nekünk?

Ki az ÚR? Kit neveznek a sátánista egyház  hívei az imáikban ÚR-nak? Amikor ÁMEN-t mondasz az Úrhoz intézett imádban, akkor kit is szólítasz meg? Az alvilághoz, a sötétség teljes oldalához szól az imád!

Sajnos mivel az imáikban az Úrhoz szólnak- akit azt sem tudják ki- valamint nem ismerik a szakrális tisztítás fogalmát és nem is gyakorolják azt, ezért aztán egyre mélyebb és mélyebb nyomokat hagynak az ilyen beszédek, mint a csatolt linken hallgathatsz.

 

A következő 1-es tanfolyamunk Debrecenben lesz vasárnap, november 6.-án. Ezután lesz 3-as gyakorló Pakson. Majd Pécs városban leszünk egy 2-es tanfolyammal. Tanulj és szerezz valós ismereteket a szakralitásról. Amennyiben nem „hiszek én ebben mondattal” legyintesz… attól, hogy nem hiszel benne még érint téged is! Sőt sokkal jobban érint. Ugye nincs rendben minden a családodban, az anyagi helyzeteddel, a szerelmeddel…. akkor viszont érint téged is, csak jó elhinni, hogy nem tudsz rajta változtatni!

Jelentkezni itt tudsz:

https://hunsacra.hu/jelentkezes/

Ezt már jobb is ha nem minősítjük!

Öveket bekötni!

 

https://gloria.tv/post/3xuqRuuk3e4V1YFrkQJyLDUJ6

Translate »