Petőfi Sándor:
“Tudjátok-e hogy mennyit kértünk Titeket…”
Ma is aktuális. Főleg most aktuális, amikor láthatóan és láthatatlan módon ezer felé szaggatnak szét bennünket átlagembereket.
Nem csak a kézzel megkopogtatható világ létezik. Szakrális szinteken dől el minden. Amikor a földi megnyilvánulásod megbetegszik, az már csak a jéghegy csúcsa. Fölösleges éveket pazarolni arra, hogy megtaláld a konfliktusodat, fanatizáltasd magad és a családodat, bemagold a szimbólumokat, tűzön jársz mert az mondták okos emberek, tisztogatod a csakráidat, ezoterikus mágusokhoz szaladsz, valamint örülsz a megoldási fázisodnak és nem rohansz az orvosodhoz a nagy betegségedben. Felveszik a neved szinte véletlenül mágikus célból… korai az örömöd hogy most megmondták okos megmondó emberek mi a bajod, mert lehet hogy a halálod eljövetelét hozza a sok elvesztegetett hónap… mert hogy elpazarolod az idődet, aztán pedig nem marad, amikor nagy szükséged lesz rá. Emberek szakrális szinteken rombolnak bennünket. Felfogod végre? Ha vacakolsz a keresgéléssel cselekvés helyett, Te is a rossz statisztikát fogod gyarapítani. Elvesznek gyermekeink, apáink, anyáink, testvéreink… A szakrális csatatér már az otthonodban kezdődik, és folytatódik a szakrális lényed terében, az élelmeidben, az vizekben, levegőben… Gondolkozz végre!
Ha éhező lennél, és valaki letenne az asztalra egy teknőnyi élelemet és azt mondaná a “tiéd”. Viheted haza. A végén pedig kapsz belőle csak egy morzsát, legyen elég. Az egész rakomány élelem az ismeretedet szimbolizálja, az egy morzsa pedig a jelenlegi tudásodat. Mit választasz? Éhen halsz, vagy szeretnél több morzsát még?
A Te kicsi házadban, lakásodban rendben van a szakrális tér? Betegítő? Gyógyító? A testeden belül milyen tér van jelen? Ugye érdekes kérdések?
“Szükségünk van mindnyájunkra a hazának…”
Ébred ez a magyar nép. Kell még pár ember aki hajlandó éjszaka felkelni- mert úgy sem tud aludni.
Valaki egyszer úgy küldte el a barátját a tanfolyamunkra, hogy ” menj a Hunsacra-sokhoz, mert ők mindenkiért harcolnak”
Valóban. A dolgunkat addig tesszük, amíg a Úristen – legyen ő így megnevezve most- eldönti megkegyelmez-e azoknak, akik ezt teszik most velünk emberekkel, állatokkal, növényekkel és a földdel magával…
Addig is mi itt vagyunk, és tesszük a dolgunkat. Aki árt, és lassú és fájdalmas halált hoz másokra, az megkapja érte a jussát az bizonyos! Többek között azok is, aki ezeket a sorokat olvassák, és ártanak az embertársainknak. Tudjuk ki vagy.
Ha beteg vagy menj ORVOSHOZ! Ne hidd el azt a butaságot, hogy akkor meghalsz. Akkor halsz meg, ha nem keresed fel az orvosodat, teszed ezt úgy hogy a halálod előtt majd szódabikarbónát kapsz esetleg, és olyan fájdalom járja át a tested amit reméljük senki sem fog megtapasztalni. Legyen egy pontos diagnózis, legyenek pontos értékek, kapd meg amit a tudomány meg tud neked adni jelenleg, aztán pedig rendezd el a szakrális szálakat, figyelj magadra és kérj segíts-ÉG-et. Ne legyél te a következő rossz hír, akit meg sem említenek!
Amikor hallgatjátok ezt a verset, ne csak a labanc uralomra… stb. gondoljatok, hanem azokra is, akik nem írják ki a homlokukra, hogy rombolnak minden lélegzetvételükkel. melyet cukormázba csomagolnak.
Bocsánat, hogy most nem simogattuk a “lelkedet”, de néha a rugdosás ezer simogatással felér.
Petőfi Sándor költeményét hallgassátok: