Skip to main content
Öröm

Júlia Svájcból

By 2018-09-17szeptember 20th, 2018No Comments

Feltétlenül áldásomat adom rá, hogy felrakjátok a honlapra a levelem.
Azonkívül szeretném azt is megosztani, hogy azóta több dolog is megtörtént velem.
Az egy dolog, hogy a kis kék keresztet zuhanyozás kivételével – hogy védjem a víztől -, állandóan a nyakamban hordom. Bármit eddig kértem, hálával megköszöntem és SIKERÜLT!
Nagy gondom már évek óta, hogy Attila fiam, aki már 19 éves, szenvedélyes internet játékos, azokon a lövöldözős játékokon 12-14 órát is játszik hétvégeken. Szinte csak ez az egyetlen, ami érdekli.
Sajnos ez az őrültség pár évvel ezelőtt sporttá lett nyilvánítva: e-sports.
Pár héttel ezelőtt kiderült, hogy az egyik svájci bank szponzorál 5 gyereket Svájcban és egy évre elküldik őket egy játékházba, fizetés, ellátás, stb. mellett. És, hogy ő is megpróbálja és minden esélye meg van rá, hogy bekerüljön.
El sem tudom mondani, mennyire kétségbeestem. Másnap, amikor nem volt otthon, mindent, amit tanultam Tőletek, megpróbáltam. Pálcámat megkérdeztem, és engedélyezte, hogy használjam a Beavató Kék Keresztem.
És SIKERÜLT újból.
Múlt héten, amikor repültünk haza Magyarországra és végre beszélgettünk, a fiam azt mondta, hogy meggondolta és nem küldte be arra az ördögi játékra a jelentkezését. El sem tudjátok képzelni, mekkora kő esett le a szívemről.
Hát, kell még több bizonyíték, hogy igenis Áldás van a Kék Kereszten?
Hálásan köszönök mindent és sok szeretettel gondolok Rátok!

Júlia Svájcból

Említetted a tanfolyamon, hogy írjunk vissza, ha valami jó, változás történik velünk.

Szeretném tudatni, hogy a tanfolyam után, biztosan a kék kereszt segítségével, sikerült eladnom végre az ingatlanomat. Már vagy 6 éve próbálkoztam, és hirtelen több vevő is jelentkezett.

Valahogy, könnyebben mennek a dolgaim.

Júlia Svájcból

Hálásan köszönöm!

Translate »