Skip to main content

Vajon kinek van szüksége a másikra? Nekünk a Pápára, vagy a Pápának a keresztény Magyarországra?

 

A HIT, a VALLÁS és az EGYHÁZ,  nem ugyanazon fogalom!

Magyarország nem a zsidó-keresztény egyházat védi, hanem ösztönösen a keresztény vallást és annak követőit!  Mindegyiket, a református, az evangelista, a görög katolikus vallásúakat egyaránt, mégpedig azok keresztény gyökerei miatt!

Meg-e tudja mondani  akár egyetlen egyházi méltóság, hogy mi az hogy kereszténység?

Hát nem! Össze vissza keverik az egyházban való hitet, a vallással, pedig még én is találtam egy az egyház által tiltott szöveget, amely  ”A Qumráni tekercsek magyarul”- című könyvben szerepel és ami a következőt mondja;

A keresztség a tudás összefoglalásának a teljessége!”  Tudás a világról, nemcsak a zsidó misztikumról, hanem az egész létrendszerről!

A HIT tehát ismeret az egész létező világról és ebből a szempontból azért az Egyházat súlyos elmaradások terhelték az elmúlt századokban a lapos Föld és a Föld a világ közepe felfogása miatt!

Ugyancsak súlyos terhek terhelik a zsidó-keresztény egyházat amiatt, mert a magyarság ezer éven keresztül elvesztette a legértékesebb genetikai magját a papi nőtlenség  megkövetelésével, miközben egy zsidó rabbinak nem ritkán 10-12 gyermeke született!

Olvastam valahol Prohászka Ottokár kijelentését, hogy „Butaságban tartjuk a népet!” … és mennyire igaz! Még nem is olyan régen kizárólag latinul mondták a „szent”misét, nehogy értsen belőle valamit a nép, nem véletlen tehát a bibliai mondás; az embernek tilos a tudás fájáról gyümölcsöt szakítani!

Az Egyház a múlt kőkemény egypárt-rendszere, tekintélyvesztése olyan ütemben folyik, amilyen ütemben a tudatlanságban tartás fáradságos munkáját átveszi tőle a média és a tudomány! (az orvostudomány és a természettudomány)

Dél-Amerika, Tenerife őslakóinak a kiirtásáról említést tenni pedig valóságos szentségtörés, mint ahogy a másként gondolkodók elevenen történő elégetéséről!(lásd Giordano Bruno)

És most idejön ennek a szervezetnek a „szent” feje, akiről a Tv-híradóban egy szervező pap többször ismételt interjújában „Isten földi képmása”-ként beszélt ….. ! Micsoda tudatlanság!

És most idejön ez a „Szent”Atya annak a népnek a maradékához, akikről már jóval Vajk előtt a szemtanú írástudók a következőket írták:

Orosius egyházatya 418-ban így írt: „Kelet és nyugat templomai hunokkal telnek meg, mivel a hunok Jézus-hitűek.

444-ben Baronius: „a hunok istenfélőek, szelídek, emberségesek, szentéletűek. Olyan királyok kerekednek ki belőlük, akik a keresztény egyházra dicsőséget hoznak.”
A VI. században KozmaszIndikopleusztész 540-ben „Keresztény tipográfia” c. művében a hunokat kereszténynek írja le, mint ahogyan Theophülaktosz is 570-ben is hasonlóképpen cselekedte meg.
Timotheus patriarcha 781-ben keltezett levelében a hunok püspökségéről, az onogurok püspökéről és a türkök püspökségéről ejt szót.
Uposin Madar 739-ben kazárokkal kötött szövetségének fennmaradt betűvetése nyomán tudjuk, hogy az Opos vezette szabír-hunok arabellenes, védelmi szövetséget köttettek. S mikor Obadiah kazár fejedelem a zsidó hitre tért, a magorok ott hagyták a kivált kabarokkal az egyesülést. A Jézus hitűek Pannóniába vették az irányt.
889-ben
hol van még a „honfoglalás”?Hungarus püspök ír a Kárpát-medencei Csák és Salek püspöknek, de ezt megelőzően II. Jenő pápa 822-ben a keresztyén hunokathungarusokatüdvözli a vatikáni leírat szerint. …és végezetül a „honfoglalás” korából:

Phötiusz bizánci patriarcha 895-ben keresztény türkökről ad hírt, kik Kijevből tértek meg őseik földjére. GeorgiuszMonarchosz 839-ben az ungárok, akiket hunnak, türknek is hívnak Álmos fejedelem udvarában járva Jézus-hitűnek mondja a népet, mely Maninak, a 276-ban mártírhalált halt párthuspátriarkának szentségét őrzik és Isten-hívőek.
A tudomány általában a magyarokkal kapcsolatosan a kevés forrásra, kutatási hiányosságra hivatkozik eleink kapcsán. Én csak azt kérem az egy igaz Istentől, hogy mielőbb engedjenek be bennünket a vatikáni levéltárba!
Pio atya:
„Magyarország olyan kalitka, melyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni.
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Zetényi Csukás Ferenc  –Facebook

Talán végre hoz valamit magával ez a Pápa a vatikáni levéltárból, ami megerősít bennünket a keresztény hitünkben, hogy felemelhessük végre a fejünket és kezdjük el feltárni a zsidó misztikum nélküli keresztény gyökereink meglévő maradványait!

Translate »