Skip to main content

 

Egyszer elvetődtem megnézni, hogy mi folyik egy sürgősségi osztályon itt Magyarországon.

A tapasztalatom és a látottak nagyon elindították bennem ezt a blogbejegyzést. A sürgősségi osztályon betegként nagyon sok fiatal ember volt, többnyire 30-50 évesek, sokan otthonukban csak úgy összeestek, vagy egyéb mozgásszervi, szív, vérnyomás bajokkal érkeztek. Volt időm velük beszélgetni. Vártam valakire, akit haza kellett fuvaroznom.

Döbbenten értesültem, hogy a betegek nagyon hatalmas százaléka oltott volt- kovid -többnyire fájzer- valamint azt is felfedeztem, hogy a folyosón több italautomatát is találtam.

A kórházi büfé bezárt, ezért mindenki próbált valamilyen folyadékhoz jutni. Már nem is mondom, hogy a nagyon-nagyon fertőző kovid gyanús betegek között kellett várakozni. Ők ” kamu kovid” tesztre vártak, én meg tapasztalatokra. Az élmény meg is érkezett, és a felismerés, hogy mennyire szórakoznak velünk!

Megmutatom milyen egészséges ételeket és italokat volt lehetséges fogyasztani, az ott rekedt embertársaimnak és nekem:

 

 

Természetesen megjelent ez a csodás ital is. Borzalom mi van benne. Kérlek szépen egyszer olvasd végig mit tartalmaz. Ezután pedig gondolkozz el, hogy az egészségedet szolgálja-e?

Attól, hogy egy kórházban ezeket a trágyalevet kell magadba dönteni, még nem lesz az egészséges!

A barna löttyel én itthon WC-t szoktam kipucolni, valamint a zuhanyzóm üvegfalát. Mindent lemar ami az útjába kerül. Nem kell drága lefolyótisztító. Ez mindent elintéz. Mit tud művelni a gyomrodban? Ember! Gondolkozz már a kutyafáját!

Segítek, hogy mi van a Szörnyben:

Víz, Étkezési sav: citromsav, Szén-dioxid, Savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-citrátok, Aromák, Panax ginseng gyökér kivonat, Édesítőszerek: szukralóz és aceszulfám K, L-arginin, Koffein, Tartósítószerek: szorbinsav és benzoesav, L-karnitin-L-tartarát, Vitaminok (B3, B5, B6, B12), Glükuronolakton, Guaranamag kivonat, Inozitol.

Tehát a lényeg. Egyél ehetetlen dolgokat- lám a kenyér szeletkék cupposan nátrium glutamátba áztatva majd megszárítva- szuper csaptelep tisztítóval és extrém módon felpörgető Szörnnyel…. finom. Mind a tíz újaidat meg fogod nyalni az biztos! Aztán pedig bevisznek, mert összeestél otthonodban. Meggyógyítanak egy olyan kórházban, ahol szakrálisan betegítő tér van. Igen. A tér, amelyben gyógyulnod kellene, az betegítő. Betegítő amit megeszel, betegítő amit megiszol, betegítő amit beléd döfnek, betegítő az otthonodban az a szakrális tér amelyben élsz, és betegítő a kórházban a szakrális tér amelyben gyógyulni visznek.

A kör pedig szépen bezárult. Ott is vagy, ahová eredetileg szántak. Kihasználva, kiszolgáltatva, meggyalázva.

Ma olvastam ezt a cikket. Már értem is, hogy hogyan lehet milliárdokat összeeszkábálni, némi hátszéllel egy betegítő rendszerben…..

Magyarok! Hová tettétek a józan eszeteket!

Megjegyzem a Hell arca Bruce – már talán tudja hiba volt reklámozni ezt a löttyöt. Mindenki azt kapja, amiért megdolgozott.

 

https://forbes.hu/uzlet/hell-energy-beszamolo-2021-100-milliard/

 

Translate »