Skip to main content

Nézd ezt a mondatot.

Meg- oldod- a gondot. A gond mindenkinek jelen van az életében. Nincs kivétel. Oszt az élet rendesen mindenkit, még azt is, akiről azt hiszed nincs gondja.

A gondokat nem írjuk ki a homlokunkra, tesszük ki a pofakönyvre, az instára….csak a szép, a szebbik felünket adjuk a világnak.

Az az ember viszont, aki ennyire kifelé él, elfelejti tisztelni a másikat. Miért? Azért mert megszokta, hogy ha ő hazudik a világnak, akkor biztos a másik is hazudik magáról. Ez így össze is áll a fejében, és ezért senkit sem tisztel, és senki sem tiszteli a másikat.

Régen a wifi és pofakönyv előtti időkben, a gyerekek 11 éves korukig megtanultak mindent amit a tiszteletről és az alázatról meg kellett tanulni.

Azok a gyerekek, akik a földhöz közel, vagyis nehezebb sorsban, nehezebb körülmények között éltek, sokszor a nagyszülőkkel egy házban a családban szívták magukba a tiszteletet. A gyerekek itt gyakran már 9-10 éves korukban kenyeret kereső, családot eltartó fontos emberek voltak. Biztosan voltak álmaik, terveik, de kenyeret kellett adni a család többi tagjának a szájába. A most „jósorban” élő emberek szülei 9 vagy  10 éves korukban kellett „felnőtté” válniuk. A háború utáni nemzedéknek nem volt választása. Árván és éhezve kellett felépítsék az álmaikat. Gyanítom ha ez így marad, velük együtt hal majd ki a tisztelet is és figyelem is a másik iránt.

A városi gazdagabb gyerekeket pedig sokszor a tanyán felnőtt dadák tartották a szárnyaik alatt. Így kerekedett ki a régi világ a ” régi” időkben. Így oldották meg a gondokat.

Most is éheznek a gyermekek. ÉHEZNEK! Mit gondolsz mire?

Hagyok időt, hogy megérleld magadban a választ.

 

Szimatoljuk ki az igazságot!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tiszteletre.

A tisztelet hiányzik minden napjából az átlag embernek. / Nem, ne mondd, hogy te tisztelsz másokat…../ A tisztelet hiánya vezet oda, hogy mindenki mindenkire kiabál minden rosszat, miközben maga is úgy él, hogy hajajjjj….. tehát a gyermekeink tisztelet hiányában nőnek fel. Elvárható lenne ezek után tőlük, hogy ők bárkit is TISZTELJENEK?

Te elvárnád a gyermekedtől?

Milyen alapon? Gondolj bele csak nyugodtan és futtasd végig a programot.

Kezdjük:

  • vita esetén ütöttél meg embert, nőt, férfit, tárgyat?
  • válás esetén a közös megegyezés helyett bemocskolással próbálkoztál?
  • gondolkodtál gyilkosságon fizikai szinten, vagy ezoterikusan?
  • csaltál adót?
  • mismásoltál számlákkal?
  • vágtál át valakit szándékosan, hogy több pénzt kapj?
  • tettél el úgy dolgokat és szereztél birtokot, hogy tudtad semmi közöd hozzá, de jó lesz valamire…
  • hazudtál, amikor tudtad a kimondásánál, hogy ez hazugság?
  • írtál a pofakönyvbe arcátlan tiszteletlen hozzászólást?
  • hallgatóztál és tettél rosszindulatú megjegyzéseket?
  • turkáltál mások pénztárcájában, tulajdonában, és életében barátokkal hahotázva?
  • pletykáltál szomszédokról, emberekről?
  • Többnek képzeled magad, mint ami valójában vagy?
  • csak talpig vakolt és festett arccal mutatod magad a közösségi médiában?
  • tettél valamit, adtál valamit csak úgy szeretetből név nélkül?
  • fogadtál el a béke érdekében számodra nehéz dolgokat?
  • fogyasztasz alkoholt, drogot, egyéb tudatmódosító szereket amelyektől a családod óv?
  • orvosként írtál fel gyógyszereket embereknek, csak azért mert „jól jársz vele”?
  • adtad el a szavadat hamisan tanúskodva?
  • szeretted el a kedvesét másik embernek?
  • naponta teszel azért hogy szeretetet kapj és adj?
  • tiszta az otthonod, amikor kifestve, szépen felöltözve elhagyod a házad?
  • tettél fel az internetre kócos és koszos ruhás képet magadról?
  • van bírósági peres ügyed?
  • gondoskodsz idős szüleidről rendesen?
  • gondoskodsz beteg állataidról rendesen?
  • rontottál meg gyermeket, nőt, férfit?
  • folysz bele olyan ügyekbe, amelyek háttértámogatását nem ismered tisztán?
  • naponta teszel azért, hogy a tested megkapjon minden szükséges az élethez nélkülözhetetlen fizikai és szakrális támogatást?
  • tagja vagy olyan egyháznak, szervezetnek akik bort isznak és vizet prédikálnak? Kihasználnak pénzért?
  • bólintottál rá vezetőként olyan tervre, amely nem a magyarság érdekeit szolgálja és ezzel hazaárulást követtél el?
  • ………………………. a további pontokat pedig rád bízom. Tegyél vele azt amit akarsz.
  • A pontok helyére őszintén, DE őszintén, tedd be a megfelelő mondatokat.

 

 

Bizonyára ismered ezt a mondást Winston Churchilltől:

„Mindig kész vagyok tanulni, de azt nem szeretem, ha kioktatnak.”

 

 

Lehet, hogy ez most fáj kissé.  / Még e sorok írója is gondolkodóban van de nagyon…/

DE

Ne várj tiszteletet, ha TE magad tisztelet nélkül éled az életed!

 

ÉBRESZTŐ!

Ez a világ készül a tisztulásra. Tegyél érte TE is, mert ha nem teszed mindenkinek rossz lesz… igen, nem csak neked!

EGY-ségben legyél önmagaddal, másokkal, tisztán, erkölcsben, tisztelettel.

Ezzel minden gondod, gondunk MEG-OLD-ódna.

 

Translate »