A tegnapi válogatott mérkőzésen a pálya szélén lett rosszul a volt kiváló sportoló és kiváló magyar Ember Szalai Ádám, akiről a sajtóban megjelent, hogy a gyanú szerint epilepsziás rohamot kapott (Dibusz Dénes látta a lábának a sajnálatos rángatózását is).
Szalai Ádám rosszulléte okán érdekelne, hogy eszébe jutott-e valakinek megtudakolni, hogy vajon mennyi és milyen vakcinát kapott, hiszen elképzelhetetlen, hogy ilyen gondjai már korábban is voltak, mert akkor hogyan tudott – probléma mentesen – ilyen szép karriert befutni.
Nekem eszembe jutott egy tanítványom, aki (50 év körüli) a megélhetés okán ugyancsak kénytelen volt oltakozni, (a legutolsót már nem engedte beadni) aztán csak egyszer váratlanul elkezdtek epilepsziás rohamai lenni. Megengedhette magának, hogy mindenféle kivizsgálásnak alávesse magát, de az orvosok nem találtak semmi okot a panaszára, majd a szakrális ismereteknek köszönhetően megszűntek a problémái.
A másik dolog, ami nekem eszembe jut Szalai Ádám rosszulléte okán, hogy jóval a covid előtt meghalt néhány labdarúgó meccs közben, ami engem nem hagyott nyugodni és egyedül bejutottam két fővárosi elit klub stadionjának a gyepére is, ahol elszörnyülködtem.
A legdurvább ún. „rendellenes” terek nem a temetőkben keresendők
Egy – az alvászavarról írt – korábbi írásomban írtam, hogy a legdurvább ún. „rendellenes” terek nem a temetőkben keresendők, hanem a kórházak területén, ezek jellemzője, hogy BETEGÍTŐK és KONFLIKTUS GERJESZTŐEK, bennük élve akár az ember önmagával is konfliktusba kerül és öngyilkos lesz!
Nos a kórházak mellé a futball stadionokat is fel kell sorakoztatni, nem csoda, hogy a szurkolók eszüket vesztik, egymás torkának esnek, legyen elég csupán a Heysel-stadionban történteket megemlíteni. Ez a fiatalember pedig ott volt bent a gyep szélén, egy ilyen durva térben.
És ha már a sportról van szó
Azt sem akarom elhallgatni, hogy egy ilyen – a nemzeti önérzet szempontjából fontos – mérkőzés a kollektív fekete mágiának is a célpontja és azért ne feledjük, hogy Hollandia nemcsak a gyarmatainak a kincseit vette magához, hanem bizonyára a leigázott népek spirituális ismereteit is hasznosítja a mai napig is.
Volt egy esetem, amikor a lakóhelyem – Eger – vízilabda csapatának 3 válogatott tagja is megkért az akkori gyúrójukon keresztül, hogy nem-e tudnék odafigyelni a sorsdöntő mérkőzésükre, mert az Eger mindig a második és soha nem tudják legyőzni a BVSC csapatát. (Ismertem őket, mivel mindhármuknak a város által bérelt színvonalas lakásában voltam korábban, Ők hívtak oda.)
Hát odafigyeltem, hogy semmi sötét szándék ne befolyásolja érdemtelenül a két csapat vetélkedését, végre győzzön a jobbik. A meccs végén még a polgármester is ruhástól ugrott a vízbe, csak ez a három vízilabdás (Zoltán, Péter és azt hiszem Zsolt) felejtett egy szót nekem megüzenni, amiben 3db „ö”-betű is benne van!
Hogy jön ez ide?
Hát úgy, hogy az élsportban kőkeményen jelen van a fekete mágia, talán az említetteken túl erről sem ártana a játékosoknak és a sportvezetőknek tudomást szerezni, mert a Magyar Szakrális Anatómia egyik alapvetése az, hogy „amit fel-ismersz, azt meg is tudod oldani”!
Szerző: hunsacra.hu
Borítókép: mlsz.hu