Skip to main content

Egy pár sok erejéig írok magunkról. Egy Szakrális Ébredés 3-as tanfolyamot végzett tanítvány bátorított, ez fontos, és tényleg fontos lehet. Nagyon örülök, hogy ott lehettem a tanfolyamon, igazán nagyon értékes volt a számomra. Azóta, annak ellenére, hogy milyen kihívásokkal álltam szemben, úgy érzem, megtaláltam a kellő akaraterőt és bátorságot, hogy sikeres legyek.

Hitemben erősödtem, önmagam hitében, hogy képes vagyok rá, hogy megváltoztassam Regina állapotát. És igen, sokkal-sokkal jobban van már. Szobatiszta és nyugodtabb, szépen a szeretet mentén irányul, és ez komoly eredmény. Bár a teljes egészségtől még távol vagyunk, de ahhoz képest, ahogy voltak a dolgaink, hatalmas a változás.

Nagyon köszönöm, mert általatok megértettem, minden egy és a kapu nyitva, és képes vagyok önmagam által kapcsolódni a Fényerőkkel, és segítenek, csak kérnem kell hittel, és szeretni és szeretve érezni magam, stb. Szóval köszönöm!

Tervezem, hogy később megyek a másodikra is, ha lehetséges lesz. Most már biztos, hogy nem adom fel és megoldom.

Hálásan köszönöm!

Felnőtt autista lány anyukája

Translate »