A film megnézését követően eszembe jutott a kisebbik fiam, aki az általános iskola délutáni „érzékenyítő” programjáról hazaérve izgatottan újságolta, hogy Ő mindent látott az egri sötét pincében, ahová azért kellett nekik lemenni, hogy megtapasztalják, mit érezhetnek a vak embertársaink. Ő mindent látott és Ő ezzel az érzékelésével egyszerűen hazáig nem tudott betelni.
Én az Ember láthatatlan szerveit kutatom és Magyar Szakrális Anatómia néven tanítom. A mi módszerünk túlmutat a filmben látottakon, mert nem szükséges a személyes koncentráció sem a kívánt befolyásolási eredmény eléréséhez, elég csupán a kívánt eredmény SZÓBAN, vagy szavakban való GONDOLATI megfogalmazása és A SZÓ ezt követően végzi a dolgát a létezés interaktív Valóságaiban. Még az önmagukat gyámoltalannak tartók is érnek el eredményeket.
A Magyar Szakrális Anatómia ahhoz nyújt segítséget, hogy meg tudjad az Elméd számára jelölni azt a területét a láthatatlan szerveidnek, vagy annak a szakrális funkciónak, vagy a Föld adott térpontjának (pl. a lakásod belső életterének) a minőségét, hogy végül a legalacsonyabb szinten a testi egészséged, vagy az élettered minősége érezhetően helyreálljon. A filmnél maradva a tudomány mondja meg a pH-értéket, mint fizikai paramétert és a befolyásoló célozza meg az Elméjével a pohárban lévő vizet.
Ezek az ismeretek, – a filmben bemutatott pH-értékhez hasonlóan – annak a lehetőségét is nyújtják számunkra, hogy – mérőműszer nélkül – meg is tudjál győződni arról, hogy a gondolatban megfogalmazott kérésedre, illetve rendelkezésedre reagál-e előbb a befolyásolt szakrális paramétered, majd ezt követően a beteg állapota, később a labor-eredménye.
Igen, mindenki képes pl. önmagát meggyógyítani, csak nem tudja, hogy a testi létezése egy sor földi anyagon túli szakrális mező együtthatásának az eredménye és nem tudja, hogy melyik az a szint, amelyet meg kell szólítani (a filmben pl. a pohárban lévő víz) ahhoz, hogy a biológia a kívánt mértékben reagáljon és milyen szavakkal fogalmazzuk meg a kérést illetve a rendelkezést, melyik minőségünkben!
Merthogy nem az vagyunk, aki visszanéz a tükörből, az ebből a filmből is látszik, a szakrális anatómia tanfolyamon pedig meg is fogod tapasztalni annak a hozzáférési erejét, AKI TE VALÓJÁBAN VAGY!
Ha már valaki ebben a filmben is addig eljut, hogy –„ no, jól van , megpróbálom!”- akkor már megtette az első lépést a HIT felé , a hitnek ugyanis semmi köze az egyházhoz és a vallásokhoz , hanem az személyes ismeret a Világról. Ez a lépés máris megszólítja a bennünk lévő magasabb szintű Elmét, azt az állandót, akinek hozzáférése van minden bőrön kívüli Érzékünkhöz is és Ő segíti a bekötött szemű gyermekek látását. Érzékeink (van vagy 20-féle) ugyanis nem a bőrön belül vannak, mi ezt tanuljuk. (Az ízérzék és a szaglás sem ld. covid)
Az un. szkeptikusok meg sem próbálják, hanem az orvostudománytól, gyógyszertől, gyógyítótól várják a megoldást, a bennünk lévő – mondjuk így – Elme pedig legyint egyet! Legyen meg ennek az embernek az Ő hite szerint!
Összefoglalva mi is kell a filmben bemutatott rejtélymegismétléséhez?
Hit abban legalább, hogy próbáljuk ki, vajon van-e materiális bizonyíték a láthatatlan Valóságok egyidőben való létezésére és együtthatására ?
Kell továbbá ismeret a kívánt eredményre vonatkozóan és a célterület megjelölése a Létrendszerben, ez utóbbi lehet földi anyag, biológia, történés, vagy fizikai – hang, fény- jel befolyásolása.
Ukrajna kapcsán kérdezném, vajon működne-e ez a módszer, ha egyszerre többen gondolnánk arra, hogy bilincs kerüljön minden háborút áhító politikus nyakára és minden fegyvert fogó kézre?
Amennyiben tanulnál, ismereteket szereznél a láthatatlan világról, akkor várunk szeretettel március 18-án Budapesten az 1-es tanfolyamunkra.
Március 4-5.-én 3-as tanfolyam lesz! Kérlek figyelj, mert ezt a szintet csak 6 havonta tartjuk. Várunk szeretettel, amennyiben oktatható állapotban vagy.
Ezt nézd meg kérlek: