Skip to main content

Ismered az érzést?

Álmodozol valamiről, hogy majd egyszer… aztán már azon kapod magad, hogy a cipőd a válladon és … Nyári éjszaka van, már hamarosan hajnalodik. Tücskök énekelnek, jól érzed magad és még nem vagy álmos… aztán leveted a cipődet és csak sétálsz át a hídon, már hajnalodik, de te csak rakod szépen egymás után a lábad, lépsz, lépsz, lépsz és elkaptad a pillanatot amikor boldog vagy…

Elindulsz egy idegen országba pár nap múlva, hogy új élményekben legyen részed. Feltöltődve megérkezel haza a csodálatos országunkba….majd amikor a  bármelyik budapesti dunai hídon suhansz át autóval a reptérről jövet, felsóhajtasz: hogy ez milyen szép! Ez egy mese! Azt érzed, hogy megérkeztél. Hazaérkeztél, otthon vagy, közben pedig csodálod fővárosunk szépségét.

Aztán rájössz szépen lassan, hogy ahol jártál eddig, az csak más volt, de nem szebb!

Igen. Csodálatos szép volt és lett Budapestünk!

Legyünk büszkék és legyünk elég alázatosak, hogy tisztelegjünk azoknak a nagy koponyáknak akik megálmodták ezeket a csodálatos épületeket, tereket, hidakat.

Széchenyi István szavai jutnak az eszünkbe:

“Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember.”

 

Majd cselekedett.

“Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”

A teljes cikket itt olvashatod:

https://cultura.hu/kultura-plusz/a-lanchid-tortenete/

Itt tudod követni írásainkat, gondolatainkat:

https://www.facebook.com/Magyar-Szakr%C3%A1lis-Anat%C3%B3mia-123581258353422/