(Fontos! Legelőször feltétlenül az orvosi szakvélemény, és a pontos diagnózis megismerése az elsődleges, és csak utána következhet a szakrális ismeret. Minden esetben keresse fel orvosát a problémáival, ezután pedig jöhet a szakrális segíts-ÉG!)
Egy édesanya vagyok, 16 éve egyedül élek a 2 gyermekemmel. Formálódunk közösen és értelmezzük az életet, önvalónkat, s helyünket részegységeként az Egésznek. Gyermekeim most már fiatal felnőtt korúak.
Már 16 évvel ezelőtt kezdődött egy folyamat, miként az általam elfogadhatónak tűnő emberi kapcsolataim szakadása családon belül elindult. Szinte, mint egy dominó-effektus éveken keresztül.
A történetem leírásában példaként említek meg egy-egy mozzanatot, rávilágítva a szakadások gyötrelmére, ami a Magyar Szakrális Anatómia ölelésében elindult a feloldódás, és a szereteten alapuló rendeződés irányába.
Az emberi kapcsolatok szálai amelyeket bemutatok a következők:
1. A volt férjem (gyermekeim apja) — én
2. Édesanyám — én
3. Édesanyám — Édesapám
4. Édesapám — én
1. A férjemmel egy nagyon hosszú válási folyamatom volt, sok-sok mély kegyetlen gödörrel tarkítva. Ő aki a gyermekeim apja, koholt vádak alapján rabosított. Karácsony előtt 3 héttel – éjfél előtt nem sokkal – a rendőrök elvittek. Alvásból ébredve szállítottak el. Sokkos állapotba kerültünk. Kisebbik gyermekem 7, az idősebb 11 éves volt.
Teljesen elveszítettem az időérzékelésem 2 hónapig. Nem tudtam milyen hónap, milyen nap, hány óra van. Hiába ismételték meg 4-szer, amikor kérdezték, nem tudtam megjegyezni. Mai napig, ha vissza kell gondolnom mi- mikor történt, nem vagyok biztos benne… Kitörlődtek az évszámok. Néhány igazodási pont maradt meg ami általában a gyerekeimmel kapcsolatos.
Rabosításom éjszakáján a kihallgatásom alatt magam ellen vallottam, mert ebben az állapotomban nem tudtam pontosan fogalmazni. Szerencsére ügyvédem éberségének köszönhetően a félreértés még időben kijavításra került.
A sok tárgyalás kegyetlenségében szenvedve mind a két gyermekem jelen volt.
A kisebbik gyermekem elfelejtett számolni (nem tudott 3+5 -öt összeadni, mikor egyébként jó matematikai képessége, eredményei voltak). Háromszor került olyan szakaszba, mikor nem tudott beszélni, illetve nem jött hang ki a torkán, csak erőlködött napokig.
Idősebb gyermekemnél kamaszkorban jött elő a múlt hozadéka. Nem egyszerű feladat volt a kibillenéseit egyensúlyban tartani.
2. Édesanyám 78 éves korában szerelmes lett. Megtalálta a nagy Őt. Egyik napról a másikra elhagyta Édesapámat. A család elfogadta ezt a helyzetet s a társát, emberileg szeretettel.
Mégis Édesanyám kitalált egy vádat miszerint Édesapámnak is van valakije, (szeretője) évek óta. Így elindult egy zaklatási, rágalmazási periódus az életében, illetve az enyémben is, mert én is bevonódtam a történetbe Édesanyám által. Rágalmazások sorozatát kaptam tőle, hogy támogatója vagyok a kapcsolatuknak (Édesapám és a vélt szeretője között) amit én letagadok.
Az Édesanyám által megvádolt szerető is zaklatásokban részesült teljesen vétlenül. Majdnem tettlegességbe is fajult a két nő közötti konfliktus. Édesapámat 6 éven keresztül minden héten egyszer személyesen felkeresték (Édesanyám és az új társa) mindig késő délután vagy éjszaka. Édesapámat ilyenkor rágalmazta, ellenőrizte hogy a hölgy ott van-e vele? Ruháit ott találja-e?
A 6 év alatt csak nyáron maradt ki 2 hónap a heti rendszerességből – ekkor Édesapám a Balatonon tartózkodott – itt időnként jelentek meg ott alvással kéretlenül családi viharral együtt. Az eredménye ennek a 6 évig tartó „játszmának”, Édesapám hátsó fali infarktusa és egy agyvérzés lett.
Máig fülembe cseng a hangja, könyörgése, hogy hagyják Őt békén! Nincsen senkije (szeretője)! Ezeket a telefon hívásaimkor hallottam, mert általában megéreztem, hogy baj van vele.
Pont a „covid” időszak elején a történések abba szakaszba jutottak, hogy Édesapám kezdeményezésére – az én háttértámogatásommal – bírósági távolságtartási kérelem jogi procedúráját indítottam el, Édesanyámmal szemben. Akkor már kb. 6 éve nem léteztünk számára sem én sem az unokái, se telefonon, se személyes kontaktussal. Sokszor eszembe jutott, milyen érdekes, hogy tudom az agyammal, hogy Ő létezik, van Édesanyám de tulajdonképpen nincs.
Mikor kimondtam azt a csodálatos szót, hogy Édesanyám…, üresség csengett bennem. Annyi fájdalmat okozott, hogy ki se tudom mondani a szót, sőt hideg üresség „ül a helyén”.
Az eddig leírt történések kevés töredékei a múltam valóságának. Kisebb regény kerekedhetne a családi történésekből. Csupán érzékeltetni szerettem volna, hogy milyen élethelyzetekből, romokban hevert, bevésődött fájdalmak alakulhatnak át.
Közben a Magyar Szakrális Anatómia az életem részévé vált. Vagy talán úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy az életem része a Magyar Szakrális Anatómiának!
Amikor tehettem elmentem a tanfolyamokra, és gyakoroltam az ott tanultakat.
2022. őszén eszembe jutott, hogy adok egy esélyt magunknak (Édesanyámnak és magamnak). Ő már 86 éves, nem tudni meddig marad még ebben a földi életében, rendezzük az elakadt, megrekedt fájdalmakat.
Felhívtam telefonon meghívtam ebédre egy étterembe. Elfogadta a meghívásom. Az első ebéd óvatos gyengédséggel, bizalommal elindított egy úton minket, hogy újra megtaláljuk egymást. A múlt szeretetét megtalálni embert próbáló történések árnyékában. Van ember aki nehezen változik, szüksége van „játszmákra”, hogy az életét elviselje, bírja cipelni önmagát s az életét, mert nehéz vállalni még saját magának is azt aki Ő, és amit az életének mint produktumnak nevez… 86 évet.
Az ebédek hetente egyszer megismétlődtek, amikor a szülővárosomban jártam, ahol Ő él. A második ebéd után megfogta a kezem, úgy sétáltunk a kocsihoz. Érdekes melegség volt kezének érintése, az Édesanyám szó ébredt fel bennem. A következő alkalommal belém karolt, s mondta, hogy szeret. Azóta telefonál, érdeklődik felőlünk, s kérdezi: mikor láthat ismét.
Keserűség, fájdalmak, rágalmazások érzelmi tartalmából kilépni és esélyt adni a szeretetnek, amely alapja Létezésünknek. Meglátni a másik emberben – bárki is Ő, a családtagunk vagy számunkra ismeretlen ember – az önvalóját, nem mindig egyszerű. Mindannyiunk egy történetet cipel, a mostani földi életét, és a „megszámlálhatatlan” előzőeket, bárhol is legyen az, az Univerzumunkban, vagy azon is túl szerintem.
Miért akadnak el ezek az emberi kapcsolatszálak? Nincs értelme kutatni még megérteni sem, mert A MOST a lényeg. Hogy mit tehetsz, teszel még meg a SZERETŐ EGYÜTTÉRZÉSBEN, a LÉTEZÉS bármely MEGNYILVÁNULÁSA IRÁNT.
2022. karácsonya előtt:
Édesapám gyengülni kezdett. Nem kért enni és inni. Nehezen nyelt, és sugárban kijött még az is, amit sikerült lenyelnie. Kértem az Égiek segítségét, hogy maradhasson még velünk amennyiben ezt Ő is szeretné. Most 93 éves.
Lizának megemlítettem, s (Édesapám engedélyével) többször segítségében részesült. Hálásan köszönöm én is a szakrális segítségét, és azt, hogy szeretettel kért neki segíts-Ég-et! Akkor már annyira gyenge volt, hogy az ágyban nem tudta félig ülő állapotban tartani testét. Hamar megerősödött, fokozatosan bottal, majd azóta is bot nélkül jár – gyógyszereit (8-féle gyógyszert szedett minden nap) azóta elhagyta – ennek már 7. hónapja.
Néhány vitamin létezik az életében és a Szakralitás. Az Ég-kék keresztet hordja.
Kérlek!!! E sorokat olvasva, ne dobd ki gyógyszereid rögtön! Ezt az Édesapámmal kapcsolatban azért említettem meg, hogy tudd, ilyen létezik. Neki megadatott.
Eljött a 2023 tavasz:
Úgy alakult, hogy a gyermekeim Édesapjának eszébe jutott, hogy Ők léteznek (ez előtte nem volt rá jellemző). Szerette volna Őket megajándékozni finom falatokkal, s a sorsom úgy alakította, hogy én vettem át a csomagot az utcán (nem egy városban élünk). Olyan régen láttuk egymást, talán 10 éve. Gyermekeim, ha nagy ritkán beszéltek vele telefonon, az én szidásommal kezdődött a rövid beszélgetésük minden esetben. Ez jellemezte ezt a 10 évet a kapcsolatukban.
Első találkozásunkkor (a csomag átvételkor) nem szidott, nem morgott, kedves volt és megpuszilt. Ezután még két ilyen alkalom teremtődött meg, szintén csomag átvétel kapcsán.
Egyre szeretet teljesebb, oldottabb volt a találkozás. Meghívott egy kávéra magához (idő hiányában ezzel a meghívással nem tudtam élni), és kérte, hogy hívjam fel telefonon és beszélgessünk.
Édesapám a kocsiban tartózkodott akkor – Őt is szeretettel üdvözölte, beszélgettek -, pedig a köztünk zajlott perek az ő viszonyukat is indulatossá tette.
Nyár elején:
Édesapám határozottan kérte, szinte követelte, hogy szervezzem meg, hogy Ő feltétlenül látni akarja Édesanyámat. Én le akartam beszélni erről, mert abból túl sok jó nem született, ha Ők korábban személyesen vagy telefonon érintkeztek. Féltettem Őt.
Kérésének megfelelően a találkozás létrejött a közös lakásukban, ahol Édesapám egyedül élt, amíg ezt lehetővé tette az erőnléte. Felkészültem, hogy milyen vihar söpörhet át mind a hármunkon és én, miként tudom az egyensúly felé terelni a történéseket, vagy az Édesanyámmal szeretetben nyiladozó utunk, „zátonyra fut” ezen a napon.
Ami megteremtődött ott azon a napon, abban az élettérben, abban az időminőségben, szavakkal nem lehet megjeleníteni… talán a magyar nyelv csodálatos lehetőségével is csak suta próbálkozás.
A két idős ember (86 és 93 éves) a nappaliban újra egymásra talált. Még a Nap sugarai is szinte ezt a folyamatot segítették a fényükkel. Délután ebben az évszakban átjárják, bevilágítják a lakás nappaliját és az étkezőt. Édesanyám oda ment a foteljében várakozó Édesapámhoz és állva simogatta a kezét, a feje búbját, és szavakkal dicsérte. (Én ezt ez idáig nem éltem meg köztük.) Majd leült vele szembe és beszélgettek.
A mondatoknak nem volt lényeges tartalma, az elhangzott szavak egyszerűségében áramoltatták, segítették a két meggyötrődött embert, és kapcsolatuk – darabokra tört „legó- részeik” – szeretetben történő összeolvadását. A Fény először káprázatos erejével bevilágította a teret, és Őket, majd ahogy lebukni készült a Nap, úgy sugarai, aranysárga árnyalatai, bársonyos puhaságával ölelte át ezt a csodát.
Ebben a pillanatban, az egymásra találásban megszűnt a tér és az idő – egyszerre volt jelen az ELFOGADÁS, MEGBOCSÁJTÁS, ELENGEDÉS, TÜRELEM, SZERETET, mint egy csokor.
Leírhatatlan az a KEGYELEM melyben részesültek, és ezáltal én is részesültem. Nem tudják Ők milyen nagy lépést tettek meg az Égiek áldásával. Azóta is találkoznak szeretetben.
Most:
Édesapám 2022. december eleje óta velem él. Bot nélkül jár, gyógyszermentes. Tanítjuk egymást. Nem teljesen felhőtlen minden napunk, de dolgunk van egymással… Kísérem Őt ezen az úton, segítem.
Tanulom, hogy miként teszi próbára a testet és a tudatot – a születés párja – a búcsúzás, a befejezés. Hogyan segítik a Magyar Szakrális Anatómia ismeretei a hozzáférést, az Égiek Fényoldalának kegyelméhez.
Köszönöm, hogy elolvastad írásom, mesének tűnik, de nem az. A valóság egy szösszenete. Lehet, hogy csak egy szó, vagy mondat válik fontossá Számodra belőle, és kapaszkodóként magaddal viszed. Elkísér utadon, és segít, hogy ne add fel, mert a változás megteremtődését türelmed, hited, szereteted, kitartó munkád támogatja.
Hálásan köszönöm Lizának és Sándornak a lehetőséget, hogy részesülhetek a tudásban. Köszönöm a szakrális segítségüket, az alázatot, mellyel élik életüket.
Szeretettel,
………..
2023. június 10.