Annamária Budapestről

Szeretném megköszönni mindazt, amit a családunkért tettetek.
Köszönöm, hogy megtanítottatok tenni. Hogy sosincs kilátástalan helyzet, hogy mindig lehet segítséget kérni és kapni. Nem vagyok egyedül – pedig régen mindig magányosan éltem meg a bajokat.
Leírva egyszerűnek tűnik, de megélni, megváltozatni évtizedes nézőpontokat, valódi belső átalakulás. Már nem akarok csukott szemmel járni – felébredtem és velem a családom is.
Amikor az első tanfolyam után hazavittem a kék kereszteket, az otthonra szántat feltettem ahová kellett… a kisfiam ágyának egyik végéhez a falra.
Még aznap este kérdezte: Mami mi ez a kereszt? Gyógyít és vigyáz ránk – feleltem.
Mire a kicsi: Mami szeretnék még egy ilyen keresztet az ágyamhoz. Csak nevettem.
Nem tudta, hogy vettem még egyet a munkahelyemre is, ami mélyen a kézitáskámban volt. Másnap hétvége volt, a délutáni alvásából ébredve ott találtam a másik keresztet a gyerek ágyában a fejénél.
Kérdeztem, ez hogy kerül ide? Mami mondtam, hogy szeretnék még egyet.
Megnéztem pálcával és a fejéhez kellett raknom a falra.
Korábban többször ébredt éjjel. Ma már csak azért kel fel hajnalban, hogy reggeli vendég legyen a nagyágyban.
Nem kell magyarázat, aki érti, érzi…
Köszönjük!