Sajnáljuk a jövő gyermekeit. A mi időnkben még a patakban lehetett gátat építeni, nyakig sarasnak lenni, tyúkot etetni kézből, disznó hátát vakargatni, örülni a szép hullámzó búzamezőnek a házunk mellett… tudtuk lesz kenyerünk jövőre is. Élő élelmet fogyasztottunk, mert élni akartunk.
Minden nap megdolgoztunk a betevőért keményen, de minden napunkat bearanyozta az, hogy a kitartásunk eredményt hozott és volt mit enni…
Ha meg megfáztunk és kerülgetett a “tüdőgyuszkó” anyáink disznózsíros dunszkötést kötöttek a “mejjünkre”…
Komoly! Ha ezt nézzük csoda hogy élünk mi a régi korosztály… nem tömtek antibiotikummal, sőt maradt a szilvalekvár ha baj volt.
Most meg már ez: