Skip to main content

Régen írtam.

Oka volt. Olyan a világ, hogy nincs szó amely lefedhetné.

A napokban beszélgettünk Sándorral. Némán és szótlanul baktattunk egymás mellett egy hegyi úton, majd kiszakadt belőlünk egyszerre. Ez a világ olyan velejéig romlott, hogy a rombolás és káosz szinte szükséges, hogy jobb legyen a világ.

A világot megmenteni nem lehet, de egy emberben pár szóval és mondattal kinyitni az igazság kapuját és felismertetni vele a benne rejlő jóságot… azt lehet.

Az emberek belül jók, csak a napi szintű manipuláció és kolonizáció megteszi a hatását. Befogtuk a szánkat, tesszük amit tetetnek velünk…

Loptam egy ismerősöm barátjától: „az emberek azt sem tudják mit nem tudnak!”

Egy pillanatkép az autópályáról. Egy madár átrendezte pár ember napját. Megállította a forgalmat, gondoltam mosolyt is csalt az arcokra ebben a zord háborús cudar világban. Nem ütötték el, kikerülték gondosan. Figyeltek rá. Gondolj bele, ha ez a madár egy ember lett volna már dudáltak volna, és egyéb nem szép szavakkal, lekezelő magatartással viselkedtek volna. Hirtelen azonban előjött belőlük az EMBER.

Figyelj Te is embertársadra így. Fáj neki… segíts. Nincs mit enni… segíts. Fázik…. segíts. Anyák gyermekeikkel a határon. Menekülő férfiak a határon. Üresen áll a házad? Van helyed?  Rengeteg állat maradt odaát ellátatlanul. Akit a gazdája hozott a hátára kötve, vagy az ölében az szerencsés… tedd a jót és hidd el feloldódik minden olyan, amit előző életeidből cipelsz magaddal. Nyomorít téged minden nap! A karma örök. Nem kérdezi akarod-e? Van.

 

Egy madár meg tudja változtatni a világot pár percre, Te miért ne tudnád jelentősen megváltoztatni a világodat???

Felmerült már benned, hogy ezt az óriási felbolydulást Te magad is okoztad előző életeid értékrend sértéseivel! Nem gondolod, hogy ennek az egésznek az üzenete, hogy VÁLTOZZ! Mint ahogy hirtelen emberré változtak a dühöngő, szaladó, dudálgató emberek? Ez azért van, mert bennünk van a szerető együttérzés. Hogy miért is tudnak olyan hatékonyan megmanipulálni bennünket és meddig az rejtély. De a legnagyobb rejtély, az bennünk van! Hatalmunkban áll ezt megváltoztatni

Változz, változtass személetet, hogy ne csak egy hattyú láttán szabaduljon ki belőled a mélyen benned élő EMBER!

 

https://www.origo.hu/auto/20220221-egyszer-csak-lelassult-a-forgalom-az-m0son-az-autosok-alig-hittek-el-mi-van-uttesten-video.html

Itt emberek menekülnek félelmükben, emberek vannak bajban… teljesen mindegy mit gondolsz a politikai dolgokról.

Itt egy FB csoport:

 

https://www.facebook.com/groups/481883566651571

Ebben a csoportban találtam az elhagyott állatokról:

 

Ukrajnában jelenleg azért hagyják el a házi kedvenceiket az emberek, mert halálfélelmükben menekülnek, és azt gondolják, hogy az uniós beutazási előírások miatt nem vihetik magukkal állataikat.
Az EU azonban reagált az eseményekre, és a jelenlegi helyzet miatt felfüggesztette a házi kedvencek beutazási szabályait. Ez azt jelenti, hogy háziállatokkal okmányok nélkül lehet belépni a következő országokba:
Észtország
Finnország
Lettország
Lengyelország
Románia
Szlovákia
Magyarország
Kérjük, ossza meg ezeket az információkat, amennyire csak lehetséges, vagy adja át közvetlenül a háborús övezetben élő rokonoknak, ismerősöknek, és segítsen abban, hogy az emberek ne váljanak meg az állataiktól és az állatok az emberektől ?.
Köszönöm ??
Translate »