Skip to main content

A betegséged saját magad által gyógyítható, ha a szakrális lényed, a személyes élettered szakrálisan – nem látható szinten – rendben van. Te magad tudsz érte tenni. Dobd ki a dogmákat és élj szabadon!

MEGHÍVÓ A 3-AS TANFOLYAMRA

 

Kedves Barátaim!

Bizonyára Ti is észrevettétek, hogy mára már „sátáni” szinteket ütött meg a Föld és az Ember kolonizációja, melynek említésre méltó néhány eleme a következő:

  • Elsőként szóvá kell tenni a véleménynyilvánítás szabadságának a korlátozását! Ennek a célja A TUDATLANSÁG mértékének a fokozása akár állami erőszakkal is, hogy ezzel A TEKINTÉLYEK visszaszerezzék – a vakcinálás miatt megroppant – befolyásoló erejüket, AZ ÚJ VILÁGREND transzhumánista kialakításában! (Annak ellenére, hogy az egészségügyi törvényünkben benne van, hogy jogunkban áll hozzájutni az egészséggel kapcsolatos információkhoz.)
    Bennünket arra treníroztak, hogy a TEKINTÉLYEK majd megmondják, milyen gyógyszert szedjél, neked pedig csak az a dolgod, hogy jól kifizesd (ha nem használ, akkor a helyettesítőt is), de a tekintélyt soha nem szabad felelősségre vonni, mert neki igazolványa van, mint a viccben  a tenyészbika karámjába is magabiztosan behatoló APEH-ellenőrnek!
  • Te, aki gyakorló „szakrális munkás” vagy bizonyára észleled az Életterünk egyre durvább és ismétlődő támadásainak az erejét,
  • elég, ha csak a Világgazdasági Fórum-nak nevezett sátáni csapat főszereplőire gondolsz, és Te magad is meg tudod ítélni, miféle alakokra és főleg kik bízták rá a földi folyamatok irányítását és máris érthetővé válik, hogy miféle „emberek” állnak a földi társadalom évezredes érték-, és mértékrendszerének az ellenállást nem tűrő feldúlása mögött. (Az ott történt és a médiában elhallgatott sátáni eseményekről már nem is beszélve.) 
  • ne kerülje el a figyelmedet a vakcinált, nem krónikus betegek és fiatalok – esetenként életerős sportolók – TÚLHALÁLOZÁSA sem, amely jelzi a Föld népességének drasztikus csökkentésén fáradozó alakoknak az eltökéltségét! (Akik egyébiránt mindent elkövetnek, hogy a mi tudatlanságunk fennmaradjon, hiszen az erejük erre támaszkodik.)

Ezek mindegyike érint Téged is és engem is és ami szomorú, hogy az unokáink jövőjét is!

A BETEGSÉG A BETEG VILÁGKÉPE NÉLKÜL NEM GYÓGYÍTHATÓ! ÉBRESZTŐ!

 

A tudatlanságban tartásunk legfőbb célpontja a VILÁGKÉPÜNK! Mindent elkövetnek az összeesküvők, hogy semmit ne tudj a világról és főleg arról, hogy Te ki is vagy valójában azon belül!

Megkérdezem, hogy Neked most hol van A VILÁGKÉPEDBEN (és a többi embertársadnak)?

  • az orvostudomány (és melyik oldalon?);
  • a gyógyszer;
  • az Élettér, mint olyan, amit következetesen másodrangú „környezet”-ként szabad csak definiálni, pedig az a mi akváriumunk, sőt az Élettér a földi társadalom legnagyobb termelő ereje!
  • és TE MAGAD ?!

Remélem gyakorló „szakrális munkásként” rájöttél már, hogy csak Te magadra számíthatsz, hiszen egy rosszullétnél legkorábban Te érkezel meg, mert a legközelebb a testedhez Te magad vagy! Márpedig minden betegség  egy rosszulléttel kezdődik! Szerencsés vagy, ha erről a lehetőségről időközben már bizonyosságot is szerezhettél!

TISZAKÉCSKÉN most lesz február 24-én  a legközelebbi – és EGY NAPOSRA tömörített –  3-as TANFOLYAM!

MIVEL SZERETNÉK ÉN A SEGÍTSÉGETEKRE LENNI EZEN A TANFOLYAMON?

 

Először is azzal, hogy biztatlak, mert NEKED VAN A LEGMAGASABB SZINTŰ BELÉPŐKÁRTYÁD,
ez az igazi világ-útlevél, ami nem más, mint a SAJÁT VILÁGKÉPED, benne pedig AKI TE VALÓJÁBAN VAGY!

Én 24. éve csak ezzel foglalkozok. A rendszer erejének a fokozódásáról, és eredményéről a napokban több tanítványtársunk maga is meggyőződhetett, én pedig csak ámulok és azon töprengek, merre tovább!

dr. Császár Sándor

 

Magad is meggyőződhetsz a Magyar Szakrális Anatómia ismereteinek eredményeiről személyesen,
ha eljössz az 1-es szintű tanfolyamunkra.

Jelentkezni itt tudsz a képzésre:

Tanfolyam – Magyar Szakrális Anatómia

Amennyiben előzetesen olvasgatnál több információt vagy tapasztalatot a munkánkról, akkor itt tudod megtenni:

Tapasztalatok – Magyar Szakrális Anatómia

 

Megjegyzés: Új helyszínen indítunk tanfolyamot, május 25-én Esztergomban lesz 1-es tanfolyam tartva.

Translate »