Skip to main content

FILMELŐZETES

 

Ez a film is mindhiába kiált felénk, semmi változás nem történik!

 

Továbbra is megengedjük, hogy a mi „ szeretet terünket ” ( ld. Anasztázia könyvsorozat ) az otthonunkat hálózatokra kössék, melyeken keresztül könnyen manipulálhatók vagyunk , annak az életterét is és a bőrön belüli terünket is az elektro mágneses spektrum ezernyi frekvenciája szántsa át feleslegesen a nap 24 órájában a „média szabadság” jegyében, hálózatok élelmeznek bennünket konzum szeméttel, figyelmünket a média erőszakkal táplálja, így termelteti velünk a fél-elem energiát valakik számára. (akiknek a másik fele már megvan).

A nyilvános terünket magántulajdonba  (a  koncesszió eredménye ugyanaz) adjuk, hogy a sajtó, rádió,  televízió, a könyvkiadás és a kültéri megjelenések, de még a tudomány is magáncenzúrát gyakorolhasson az érzésünk, érzékelésünk, gondolkodásunk, ismereteink felett.

Közben a Föld, mint élő rendszer haldoklik!

A filmből is látható, hogy az Ember csak a parancsuralmi eszközöket, az erőt ismeri! Fegyverrel válaszol a kézfogásra!

Miért nincs már közkézen olyan készülék, ami megszüntetné legalább az otthonunkban a vételi lehetőségét az összes tömegkommunikációs szemétnek. Én már láttam olyat, hogy egy készülék, ha bekapcsolták, akkor néhány 100 méteres körzetben megszűnt minden mobiltelefon hálózat vételi lehetősége, azaz mobilcsend lett!

Miért kell nekünk ahhoz is parancsolat – a 10 parancsolat- , hogy egymás és a Föld felé irányuló reakcióinkat a szakrális értékrend szerető együttérzése vezényelje . Ezt kellene végre a láncaitól megszabadítani!

A tudósok és néhány világszerte ismert ezoterikus tekintély is arra bíztatnak bennünket, hogy sebaj , majd elhagyjuk a Földet, ha már ez a KÖRNYEZET nem bírja tovább a jelenlétünket és folytatjuk tovább ugyanazt az ámokfutást a következő bolygón!

A teljes filmet itt találod:

https://videa.hu/videok/film-animacio/amikor-megallt-a-fold-amerikai-kalandfilm-sci-fi-C6P0wuiMVc7mBvgm

A filmelőzetes:

Kövesd oldalunkat a Facebook-on is.

https://www.facebook.com/Szakr%C3%A1lis-Radieszt%C3%A9zia-123581258353422/

Translate »